Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1931

1931. május - Oldalszámok - 83

- 83 ­vőre előjegyezte s egyben felhívta a kerületeket, hogy ez irány­ban a maguk részéről is tegyenek valamit, egyházkerületi közgyűlés hálás köszönetét fejezi ki egyetemes konventnek a bibliai iskoláknak új testá­mentomokkal s bibliai részekkel való ellátására irá­nyuló gondoskodásáért. Mivel pedig a jelentkező szük­ségletet az egyetemes konvent kielégíteni nem tudja, továbbá, mivel az egyházkerületnek és az egyházme­gyéknek nincs fedezete e célra, felhívja az egyházköz­ségek missziói bizottságait és presbitériumait, hogy a szegénysorsú gyermekek és ifjak bibliával való ellátá­sára a maguk részéről is hozzanak áldozatokat s a gyü­lekezet tehetősebb tagjait buzdítsák egy-egy újtestá­mentom ajándékozására. 221. Egyetemes konvent folyó évi 112. számú határoza­tával, minthogy a folyó évben megalkotott törvényjavaslat a diakónusképzést az egyházkerületek hatáskörébe utalta, felhívta egyházkerületünket a diakónusképzés megvalósításának előké­szítésére s nyilatkozatra az iránt, hogy a diakónusképzést ön­állóan, vagy valamelyik kerülettel közösen óhajtja-e megvaló­sítani. Egyházkerületi közgyűlés, mivel anyagi erők hiá­nyában a diakónusképzést önállóan megoldani nem tudja, a többi egyházkerületekkel karöltve kívánja azt megvalósítani. 222. Olvastatott az egyetemes konvent folyó évi április hó 15—17. napjain tartott ülésének 140. számú határozata az egyházkerületi, egyházmegyei és gyülekezeti missziói bizottsá­gok 1931/32. évi teendőire vonatkozólag. Egyházkerületi közgyűlés az 1931 32. évi munka­programmot az egyházkerületi, egyházmegyei és gyü­lekezeti missziói bizottságok figyelmébe ajánlja s nyo­matékosan felhívja nevezett bizottságokat a munka­programm teljes egészében való végrehajtására és a mai rendkívüli időkben a missziói munka lelkiismere­tes és buzgó lélekkel végzésére. 223. Olvastatott a pápai egyházmegye folyó évi közgyű­lésének 20. számú határozata a Dunántúli Protestáns Lapnak fejlesztése és olcsóbbá tétele iránt. Egyházkerületi közgyűlés a pápai egyházmegye fenti határozatát kiadja az egyházkerületi elnökségnek azzal, hogy a Dunántúli Protestáns Lap tartalmi fej­lesztésére és olcsóbbátételére minden lehetőt elkövetni szíveskedjék.

Next

/
Thumbnails
Contents