Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1931

1931. május - Oldalszámok - 14

— 14 — mult év november 2-án történt elhunytáról, akit kima­gasló költői tehetsége, magasszárnyalásu költeményei, melyek közül számos a nemzet közkincsévé lett, az ő kedves emlékezetét ércnél maradandóbban örökítik meg a magyar nemzet szivében. A kerületi közgyűlés a halhatatlan költő emlékezetét a maga részéről is meg­örökíti jegyzőkönyve lapjain, s erről a költő családját jegyzőkönyvi kivonatban értesíti. 19. A püspöki jelentéssel kapcsolatban mély megilletődéssel vesz tudomást kerületi köz­gyűlésünk dr. Dóczy Imrének, a debreceni kollégium 11 éven át tanára és igazgatója, a tiszántúli egyházke­rület középiskoláinak 32 éven át volt felügyelője, az Orsz. Ref. Tanáregyesület nagyérdemű elnöke, az or­szágos zsinat és az egyetemes konvent nagybuzgóságu tagjának elhunytáról. Az ő elévülhetlen érdemeit és emlékezetét jegyzőkönyvünkben midőn megörökítjük, elhunyta feletti mély részvétünknek kifejezést adunk, erről a megboldogult nevének egyetlen örökösét, fiát értesítjük. 20. A püspöki jelentés kapcsán mély részvéttel értesül az egyházkerület, hogy Ber­zsenyi Jenő, a dunántúli ág. hitv. ev. egyházkerület volt felügyelője, a régi főrendiház volt tagja, aki fő­iskolánknak is növendéke és egyik büszkesége volt, folyó évi március hó 29-én elhunyt. Kerületi közgyű­lésünk mély részvétének ad kifejezést jegyzőkönyvé­ben^ s erről gyászoló családját értesíti. 31. Mély részvéttel jelenti püspök úr, hogy Peti Lőrinc bürüsváradi lelkész, a belsősomogyi ref. egyházmegye tiszteletbeli esperese, egyházkerületi tanácsbiró és több évtizeden át volt érdemes aljegy­zője egyházkerületünknek — aki úgy a belsősomogyi egyházmegyében, mint egyházkerületünk ügyeinek vi­telében is fontos szerepet töltött be, irodalmi munkás­ságával pedig az egyházi irodalom terén is kiváló sze­repet játszott —, elhalt. Az ő elhunyta felett midőn mély részvétünket kifejezzük, erről gyászoló család­ját értesítjük. 33. A püspöki jelentés kapcsán mély részvéttel vesz tudomást egyházkerületünk Tóth Kálmán deáki lelkész és a komáromi egyház­megye tiszteletbeli esperesének elhunytáról, aki még

Next

/
Thumbnails
Contents