Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1931

1931. május - Oldalszámok - 12

— 12 — tízezrei. A kegyelemnek Istene halmozza rájuk áldó jobbkezének minden gazdagságát, hogy soha ki ne fogyjon az a korsó, melyből e főiskolánk drága életét tápláló olaj kicsordul. Közgyűlésünk alattvalói mély hódolattal emléke­zik meg Magyarország kormányzójáról, ki egy romba­döntött ország felépítésének szinte emberfölötti gondjai és erőfeszítése között is tudott, mert akart időt szakítani arra, hogy emlékünnepünknek legmagasabb megjelenése által országos jelentőséget és messze su­gárzó ragyogást adjon. Fény nevére, áldás életére! Mély hódolattal mond hálás köszönetet közgyű­lésünk Hollandia nemes uralkodójának, Vilhelmina királyasszonynak^ hazánk és egyházunk nemeslelkü ba­rátjának, a legnehezebb időkben a sáppadt arcú magyar gyermekek ezre áldott jóltevőjének azért a feledhetlen fejedelmi tényért, mely ide küldött udvari papja, dr. Obbink utrechti egyetemi tanár által tolmácsolt szere­tetteljes üdvözlésében megnyilvánult. Ügy érezzük, mintha ismét az a kéz nyúlna felénk, mely egykor hit­vallóinkat a gályákról megszabadította. E maradandó érzéstől áthatott szívből száll imádságunk a királyok királyához, hogy a nagy királynő uralkodását gazdag és boldog népe felett tegye hosszúvá és dicsőségessé. Közgyűlésünk nem mulaszthatja el azt sem, hogy nagy szeretettel és hálával irja fel jegyzőkönyvének lapjaira azt a lekötelező figyelmet, hittestvéri meleg ragaszkodást, mely külföldi és hazai kedves vendé­geink megjelenésében, velünk együtt ünneplésében, vagy Írásbeli és távirati köszöntésében megnyilatko­zott. Az együttérzés e megható megnyilvánulása bi­zonyság arra, hogy főiskolánknak nemcsak ez egyház­kerületben, nemcsak e kicsiny hazában, hanem ennek határain túl is elismert és értékelt nagy jelentősége, tehát nemcsak múltja, hanem jelene és jövendője is van. S e bizonyság mig egyrészről felemel és meg­nyugtat, másrészről elkötelezés is, hogy mi is erre a nagy rokonszenvre méltóknak bizonyulván, e köteles­ségteljesítés végső határáig feszítsük meg minden erőnket főiskolánk fenntartására és jövőjének biztosí­tására, s ez által Isten neve dicsőségének emelésére. Közgyűlésünk nagy elismeréssel és hálával adó-

Next

/
Thumbnails
Contents