Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1930

1930. május - Oldalszámok - 23

— 23 — 32. A püspöki jelentés kapcsán említi Püspök úr, hogy a soproni és salgótarjáni fiatal egyházak templomszentelési ün­nepélyén vett részt, mégis folyó évi augusztus 24-én a balaton­füredi református egyház temploma fennállásának 100 éves év­fordulóját ünnepelte meg, mely alkalommal az istentiszteletet maga végezte, hálákat adván az isteni Gondviselésnek, mely e gyülekezetnek megengedte, hogy az ősök áldozatkészségéből emelt s a nemrégen szépen renovált templomban könyöröghes­sen a Mindenhatóhoz a megtartó isteni kegyelemért. Kerületi közgyűlés hálás elismeréssel mond kö­szönetet főtiszteletü Püspök úrnak lelkes egyházépítő tevékenységéért. 33. Jelenti Püspök úr, hogy a pápai gyülekezet buzgón törekszik azon, hogy a türelmi rendelet alapján torony, harang és utcára nyiló ajtó nélkül épült temploma helyébe szabad téren emeljen templomot Isten dicsőségére. A gyülekezet tetemes ál­dozatokat hozott már a templomépítés céljaira, tekintettel azon­ban az építkezési költségek nagy voltára, a maga erejéből nem képes a templomot felépíteni, ép azért azzal a kéréssel fordul az egyházkerülethez, hogy a kerület gyülekezeteiben a templom­építés céljaira gyűjtést engedélyezzen. A gyűjtést az intéző­bizottság engedélyezte is, a kerület egyházaiban jórészt meg is történt, csak két egyházmegyében lesz a gyűjtés október hónap­ban lefolytatva. Kerületi közgyűlésünk főtiszteletü Püspök úr ja­vaslatának elfogadása mellett, tekintettel a pápai refor­mátus egyház exponált helyzetére, figyelemmel arra, hogy ez egyházközségünk az egész egyházkerületet, mint annak összes intézményeit, legféltettebb kincseit, főiskoláját, theológiai akadémiáját, nőnevelő-intézetét az idők folyamán mindenkor nagy szeretettel és lelki örömmel látta fejlődni és hittestvéri szeretettel üdvö­zölte mindenkor a saját templomában: méltó dolog te­hát, hogy ez a templom úgy az egyházközséghez, mint az egyházkerület igényeihez is, mindenek felett Isten dicsőségéhez méltóképpen építtessék ki, ecélból az egész egyházkerület közönsége jóleső érzéssel hozza meg a maga áldozatait. Felkéri e célból egyházkerüle­tünk az egyházkerület egész közönségét a nemes, nagy­célra való kegyes adakozásra. 34. Jelenti Püspök úr, hogy a szigetvári egyházközség elérte rég óhajtott célját, sikerült önálló egyházközséggé ala­kulnia, első lelkészét megválasztania és önálló működését meg­kezdeni.

Next

/
Thumbnails
Contents