Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1930

1930. május - Oldalszámok - 2_20

- 20 — nem részesülnek s szivesebben fogadnak el osztálytanítói állást, mely mellett az iskolai szünidők alatt minden kötelezettségtől mentesek, mint kántortanítói állást, amely őket az iskolai szünidők alatt is helyhez köti. A tanítói hiányon csak évek multán tudunk segíteni és pedig olyképen, hogy az állami tanítóképzőkbe is lehetővé tesszük minél több református növendék felvételét. E célra állapított meg már a mult évi egyházkerületi közgyűlés a pápai állami tanítóképző-intézetbe járó református növendékek segélyezésére 4000 pengőt, mely összeggel református növendékeink tanulását igyekeztünk a pápai állami tanítóképző-intézetben lehetővé tenni s mely áldásosnak is mutatkozott, mert így legalább biztosítható volt, hogy az öt évfolyamon összesen 31 növendékünk legyen. Nyilvánvaló azonban, hogy évenként 5—7 növendék nem fedezi az egyházkerület tanítói szükségletét, mert 347 rendes és ideiglenes tanerő közül 251 a férfitanító s az ezek számában nyugdíjazás és elhalálozás folytán előálló üresedést nem pótolja az évenként kibocsátott 5—7 tanítójelölt. A három testvér egyházkerület tanítóképző-intézetéből pedig aránylag kis számmal jelentkeznek pályázók egyházkerületünkbe. Másrészt kántortanítóink számának emelésére nincs más mód, mint kieszközlése annak, ami jogos és méltányos, hogy javadalmukba a kántori illetmények ne számíttassanak be s ezeket kántori teendőik honoráriumaként külön élvezhessék. Fájdalom, ilyen irányú előterjesztésünket a kultuszminisztérium az ország nehéz pénzügyi helyzetére való tekintettel ez idő szerint nem hajlandó honorálni. A vallás- és közoktatásügyi miniszternek mult évi jelentésemben is jelzett leiratában foglaltakat, mellyel egyházkerületünkben 44 iskola beszüntetését, illetve községesítését vagy államosítását rendelte el és pedig már a mult év szeptember elsejétől kezdődően, nem tudta ugyan a minisztérium végrehajtani, de a különböző tervezgetések és kísérletezések, melyek a jelzett leirat intencióját akarják más és más utakon megvalósítani, nem szűntek meg ez évben sem nyugtalanítani egyházi és iskolaügyi közvéleményünket. Egyetemes konventünk ismételten intézett felterjesztést a kultuszminisztériumhoz, kérve, hogy körvonalazza a minisztérium határozottan a maga terveit a felekezeti iskolák ügyében, de ezekre az ismételt felterjesztésekre csak ez év nyarán adta meg a minisztérium a maga válaszát anélkül, hogy ebben a válaszban is olyan konkrétumok foglaltatnának, amelyekkel egyetemes konventünk foglalkozhatott volna. így e téren ma is épen oly nagy a bizonytalanság, mint a mult esztendőben, de annyit mindenesetre sikerült elérnünk,