Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1930
1930. május - Oldalszámok - 2_5
nek emlékét nemcsak tanítványaik, hanem az iskolafenntartó dunántúli egyházkerület és belsősomogyi egyházmegye is kegyelettel őrzik. A tanítói karból elhunytak Király Lajos, a basali leányegyház hosszú esztendőkön keresztül szolgált nyugalmazott tanítója, Takács József péri, Kovács János csetényi, Lődi Zsigmond szomódi nyugalmazott tanító s Nádasdy Gábor molnaszecsődi és Mészely Sándor szentgáli tanítók. Nádasdy Gábor hosszas gyengélkedés, majd azt követő súlyos szenvedés után június hó 20-án 46 éves korában hunyt el, fiatal özvegyet s két árvát hagyva hátra maga után. Mészely Sándor folyó évi január hó 12-én 40 éves korában, özvegyet és három árvát hagyva maga után, tragikus körülmények között, súlyos szenvedések után adta át lelkét Teremtőjének. A gyászesetek felett fejezzük ki részvétünket, különösen a két, élete teljében elhunyt, működő tanító elhunyta felett s értesítsük családjukat igaz részvétünkről. A tiszántúli egyházkerület főgondnoki tiszté- ^ V | tozác k tői megvált nagybányai vitéz Horthy István, kit a gyülekezetek egyhangú bizalma egy évvel előbb ültetett a főgondnoki székbe. Amily fájdalmasan érintett távozása a főgondnoki karból, melynek egyenes jelleménél és puritánságánál fogva egyik köztiszteletben álló tagja volt, époly meleg rokonszenvvel köszöntjük utódját a legnagyobb egyházkerület főgondnoki székében, gróf Dégenfeld Pál urat, akit ugyancsak egyhangú bizalommal hívott el a tiszántúli egyházkerület e díszes állásba. Az a beszéd, mellyel gróf Dégenfeld Pál főgondnoki székét elfoglalta, át van hatva egyháza szeretetétől s adja Isten, hogy főgondnoki működése megvalósítása lehessen annak a programúinak, melyet főgondnoki székfoglalója alkalmával adott. Egyházkerületünk intéző-bizottsága dr. Balogh Jenő főgondnok úr vezetésével a kerület képviseletében nagyobb számú küldöttséget küldött az ünnepélyre, hogy egyházkerületünk őszinte jókivánatait személyesen is tolmácsolják az új főgondnok úr előtt. Tisztelettel indítványozom, hogy egyházkerületi közgyűlésünk határozatilag üdvözölje főgondnoki tisztében gróf Dégenfeld Pál urat s kívánjon Istentől erőt és áldást működésére. Az őrségi egyházmegye Szűcs László helyébe, kitől mult évi püspöki jelentésem alkalmából vett bucsut egyházkerületünk, Fülöp József körmendi lelkész, egyházkerületi számvevő és tanácsbiró urat választotta meg esperesévé. A választás ténye már mult évi jelentésem megírása alkalmával köztudomásu volt s így őt kerületünk nevében már a mult évben köszönthettem, mint az esperesi kar új tagját. Fülöp József esperes úr beikta-