Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1929
1929. szeptember - Oldalszámok - 76
— 76 — r készpénzben felajánlott 10.087.14 pengőn felül még szükséges 32.000 pengő kölcsön felvételének engedélyezése iránt. Az egyházkerületi közgyűlés az eddig is egyházi célokra nagy áldozatokat hozó csóri egyházközségnek a 32.000 pengő építkezési kölcsön felvételét engedélyezi, úgy azonban, hogy a kölcsönösszeg évjáradékos törlesztése az egyházközség évi költségvetésében előre biztosítandó s ez az összeg az egyházközség tagjainak teherviselő képességét nem haladhatja meg. Sajnálattal veszi tudomásul, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr a vármegyei tanfelügyelőség és közigazgatási bizottság által 1926 óta évről-évre új tanítói lakás építésére s az iskolaépület külső és belső renoválására kötelezett, sürgetett egyházközség építkezési segélyért immár három izben is felterjesztett kérvényét következetesen elutasította. Utasítja az egyházközséget, hogy ismét terjesszen fel építési segélyért kérvényt szolgálati úton a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz, Püspök urat pedig felkéri, hogy ez ügyet különös gondoskodása tárgyává tenni méltóztassék. ÍOO. A veszprémi egyházmegye 60/1929. sz. jegyzőkönyvi pontban, a vonatkozó presbiteri és közgyűlési határozatok s a tankötelesek létszámát igazoló községi bizonyítvány csatolásával pártolólag felterjeszti a papkeszi egyházközség kérvényét második tanítói állás szervezésének, egy tanterem és tanítólakás építésének engedélyezése iránt. Az egyházkerületi közgyűlés a második tanítói állás szervezése, egy tanterem és tanítólakás építése tárgyában szabályszerűen meghozott határozatot véglegesen jóváhagyja. Utasítja a papkeszi egyházközséget, hogy a második tanítói állás szervezésére, a tanítói fizetés kiegészítéséhez szükséges államsegély engedélyezésére az 1907: XXVII. t.-c. 12. §-ának rendelkezései szerint a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr előzetes engedélyét Veszprém vármegye kir. tanfelügyelősége, illetve közigazgatási bizottsága útján kérje ki, kérjen egyszersmind megfelelő segélyt az országos iskolai építkezési alapból. Püspök urat pedig felkéri, hogy az építkezési költség és fizetéskiegészítő államsegély megfelelő összegű kiutalását kieszközölni méltóztassék. 191. A veszprémi egyházmegye 11/1929. sz. jegyzőkönyvi