Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1929

1929. szeptember - Oldalszámok - 7

— 7 — r III. Ennek a társadalmi munkaprogrammnak csak nagy körvonalait vázolhatom, s egyes részleteit emelhetem ki. Nemcsak, sőt sokszor nem is első sorban anyagi segítségről van szó. Több irányban a tanácsadás vagy a gondozásbavétel kötelessége vár ránk. A nemzeti becsület követeli első sorban azt, hogy egyház, állam és társadalom vállvetve igyekezzenek gondoskodni a háború áldozatairól. Hadiárvák, özvegyek és a rokkantak támogatása terén még évek hosszú során át sok a tennivalónk. Egyházkerületünk Isten segítségével 1915 óta Dunaalmáson hadi-árvaházat tartott fenn, amelynek igazgatását Nagy Kornél ottani lelkész úr szeretettel és buzgalommal végzi; vezetése körül pedig elsősorban t. barátom, Lázár Andor kerületi ügyész úr szerzett nagy érdemeket. Egy másik tennivaló: a munkásosztály gyermekei, valamint a gyárvárosokban, vagy a tanyákról a falvakba iskolába jövő gyermekek számára napközi otthonok létesítése. Már felmerült az az indítvány, hogy a Kerkapoly-Bodoralapítvány jövedelméből Egyházkerületünk székhelyén ilyen napközi otthon állíttassék fel. Mások emellett a szegényebb betegeskedő, különösen tüdőbajra hajlamos gyermekek részére a Dunántúl kincse, a Balaton partján üdülő-telep létesítését tartanák még sürgősebbnek. A közelmúltban is meggyőződtem arról, hogy a szegényügy terén és pedig nem az anyagi segély előteremtése, hanem a segélyre érdemesek összeírása és a segély kiosztása körül egyházunkra mennyi feladat vár. Sok a tennivaló azok érdekében is, akik az elszakított területekről menekültek hozzánk, vagy testi fogyatkozásban szenvednek, vagy munkaképtelenek. Ebben a munkában rászorulunk minden jóakaratú és értelmes egyháztag segítségére; később törekedni kell a képzett diakonisszák számának szaporítására és ha majd a nagy alapítvány jövedelme anyagi erőnket fokozza, megfelelő intézmények létesítésére is. IV. Egyetemes Konventünk ennek a munkának irányítására egy albizottságot küldött ki, amelynek elnökét és előadóját Egyházkerületünk tagjai közül választotta. Teljesen átérezzük a feladat nagyságának s a reánk váró óriási felelősségnek súlyát és fohászkodunk: Isten adjon erre a munkára is erőt, előmenetelt és sikert. Ennek reményére biztató jel, kedvező bizonyságtétel az a két évforduló, amelyeket őszinte meghatottsággal lelkünk mélyén csendben, áhítatos hálával ünnepeltünk. Az a felemelő, biztató tény, hogy a kegyelmes Úr Isten egyházunknak segítségére küldte a nagy fejedelmet: Bethlen Gábort és a fáradhatatlan