Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1929

1929. szeptember - Oldalszámok - 5

— 5 — r 3. Egyházkerületi főgondnok úr a lelkészi főjegyző jelen­tése alapján a közgyűlés határozatképességét megállapítja, lel­készi főjegyzőt a jegyzőkönyv vezetésére kinevezi, s közgyűlést a következő nagyérdekü és nagyértékü beszéddel nyitja meg: Főtiszteletii Egyházkerületi Közgyűlés! I. Tiz év telt el azóta, hogy a magyar nemzet a reá zúdult negyedik nagy katasztrófa után újra életre ébredt és teljes akaraterővel kezdte meg ismét a felemelkedés útját. Sokan dolgoztak azon a haladáson, amelyet ma már megállapíthatunk, de ez alkalommal nem emberek érdemeire emléke­zünk, mert a Korinthusbeli I. levél (III. 6—7. vers) szavaival tudjuk, hogy csak „a növekedést adó Istent" illeti a dicséret, dicsőség és hálaadás. Le­borulva a Mindenható kegyelme előtt, mondunk mi is első szavainkkal alá­zatos köszönetet. II. Főtiszteletii Közgyűlés! Amikor hosszú élet végén gyakran azon tűnődöm : minő célja és micsoda feladata van még közéleti tevékenységemnek ?, az a meggyőződés hat át, hogy hirdetnem kell, sőt többször ismételni kötelességem több igazságot és rá kell irányítanom Egyházkerületünk t. tagjainak figyelmét református egyházunknak némely társadalmi feladataira. Ez alkalommal is hangsúlyozom, hogy amíg munkabíró maradok, folyton a magyarságnak nagy nemzeti és egyetemes érdekeit kívánom szem előtt tartani és munkálni; mindig az erők egybefogásának, a nemzeti egység­nek, szolidaritásnak híve és hirdetője maradok. Tudom, hogy többen támad­nak ; nekem a küzdésre nincs kedvem, egyházam és hazám érdekében mun­kálkodni akarok. Szemben azzal az újabb általánosan tapasztalt szokással, amely vagy nem látja meg, vagy elhallgatja a múltnak és a már elköltözőiteknek nagy érdemeit, ma, amidőn pár szóval utalok társadalmi kötelességeinkre, — első sorban azokat emelem ki, akik ezen a téren Egyházkerületünkben is életük tanításával és közéleti munkájukkal példát mutattak számunkra. Halhatatlan emlékezetű elődöm, gróf Tisza István teljesen át volt hatva a magyar nép széles rétegeinek szeretetétől és amint már közzétett összes munkáinak száz és száz lapja bizonyítja, a hozzáfordult kis embereknek ügyes­bajos dolgaiban akkor is lelkiismeretesen és fáradhatatlanul eljárt, amikor a nemzet életének egyik szörnyen nehéz korszakában az egész ország gondját hordozta vállán. Ugyancsak Tisza István főgondnoki székfoglalójában hangsúlyozta, hogy egyházunk fennmaradásához első sorban az élő hit mélysége szükséges, de kitűnő lelkészi karunknak egyúttal kötelessége felrázni a világi elemet, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents