Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1929

1929. szeptember - Oldalszámok - 24

— 24 — r helyesli és azokat megfelelő intézkedés céljából az egyetemes konvent elé terjeszti. A 38—40. pontokat a jegyző felolvasta és azokat a köz­gyűlés hitelesítette Kaposvárott, 1929. évi szeptember hó 22-én. Hitelesítjük: Jegyzette: Dr. Antal Géza Dr. Matolcsy Sándor püspök. kerületi világi aljegyző. Dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok. 41. Az egyházkerületi és főiskolai igazgató-tanács 1929. év szeptember 21-iki üléséből felterjeszti a theol. akad. igazgató­jának az intézet 1928/29. tanévi általános állapotáról szóló je­lentését, azt elfogadásra ajánlva. Az egyházkerületi közgyűlés a jelentést elfogadja és megnyugvással veszi tudomásul. Kifejezi azonban annak szükségességét, hogy a lelkésznövendékek az ünnep és vasárnapi délutáni istentiszteleteket is hiány­talanul látogassák s az e részben hanyag lelkésznöven­dékek semmiféle jótéteményben ne részesíttessenek. 42. A theol. akad. igazgatója felterjeszti az 1928. év dec. lö—17. napjain tartott első lelkészképesítő vizsgálatról felvett jegyzőkönyvet, amely szerint jelesen képesíttetett Esze Tamás és Kathona Kornél. Egy tárgyból javító vizsgálatra utasíttatott Szilassy Kálmán. Egy tárgyból elégségesre javított Kovács János atyánkfia. Tudomásul szolgál. 43. A theol. akad. igazgatója felterjeszti az 1929. év szep­tember hó 1—5. napjain tartott első lelkészképesítő vizsgálatról felvett jegyzőkönyvet, mely szerint Bakos Lajos, Beck Gergely, Császár Károly, Márkus Jenő, Parragh Árpád, Pataky László és Varga Gyula atyánkfiai általános jeles-, Kiss Lajos és Kovács Miklós általános jó-, Bajári Sándor, Bosznai Endre és Lányi Jenő atyánkfiai általános elégséges eredménnyel képesíttettek. Szilassy Kálmán ker. hittanból mult év decemberében kapott elégtelen osztályzatát elégségesre kijavította. Az egyházkerület közgyűlése a felterjesztést tu­domásul veszi s megelégedését fejezvén ki az örvende­tes eredmény felett, az ifjú segédlelkészeket szívesen üdvözli.

Next

/
Thumbnails
Contents