Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1929

1929. szeptember - Oldalszámok - 109

iskolai Építési Alaptól iskolaépítésre nyert 14.000 P segélyen felül ugyanezen alaptól 4000 P kölcsönt vehessen fel. Tudomásul szolgál. 248. Püspök úr jelenti, hogy a mezőföldi egyházmegye elnökségének előterjesztésére az egyházkerületi elnökség jóvá­hagyta a bodajki egyház azon határozatát, hogy az Országos Népiskolai Építési Alapból iskolaépítésre nyert 11.000 P segé­lyen felül az építkezéshez szükséges költség fedezését magára vállalta s 1500 P kölcsönnek a mezőföldi egyházmegye pénztá­rából leendő felvételét határozta el. Tudomásul szolgál. 249. Püspök úr jelenti, hogy a soproni egyház templom­építésre a vallás- és közoktatásügyi minisztériumtól 25 évre ki­utalt évi 5000 P annuitás terhére a pápai egyházmegyei és az egyházkerületi elnökség engedélye alapján, melyet mult évi egy­házkerületi közgyűlésünk 243. szám alatt hozott határozatával jóváhagyott, kölcsönt vett fel, melynek 1700 dolláros részletét azonban a Protestáns Országos Hitelszövetkezet csak az egy­házkerületi elnökség szavatossága mellett volt hajlandó folyó­sítani. Egyházkerületi elnökség tekintettel a templom építésének befejezése előtt álló egyház rendkívül súlyos helyzetére, vala­mint arra, hogy az egyház a törlesztésre és kamatra szükséges összeget rendes évi költségvetésébe beállította, a szavatossági nyilatkozatot kivételesen aláirta. Tudomásul szolgál. 250. Püspök úr jelenti, hogy a pápai egyházmegye el­nökségének előterjesztésére az egyházkerületi elnökség jóvá­hagyta a pápai egyháznak iskolaépítés céljára 12.800 P vétel­árért megvásárolt ház és telek megvételére vonatkozó adás­vevési szerződését. Tudomásul szolgál. 251. Püspök úr jelenti, hogy az őrségi egyházmegye elő­terjesztésére az egyházkerületi elnökség jóváhagyta a kerka­németfalui egyház lelkészlaképítési tervrajzát és költségvetését. Tudomásul szolgál. 252. Püspök úr jelenti, hogy a mezőföldi egyházmegye elnökségének előterjesztésére az egyházkerületi elnökség a si­montornyai egyháznak engedélyt adott arra, hogy iskola és ta­nítólak építési költségeinek fedezésére 15.000 pengő váltóköl­csönt vehessen fel. Tudomásul szolgál. 253. Püspök úr jelenti, hogy a pápai egyházmegye el­nökségének előterjesztésére az egyházkerületi elnökség jóvá-

Next

/
Thumbnails
Contents