Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1928

1928. szeptember - Oldalszámok - 2_m01_6

— 6 — gyülekezet fáradhatatlan tanítója, Balassa Kálmán folyó évi május hó 24-én. Elnöke volt a veszprémi egyházmegyei tanító-egyesületnek, tanácsbirája a veszprémi egyházmegyének s tagja és buzgó előadója egyházkerületi tanügyi bizottságunknak. Egyházi téren kifejtett munkásságáért 1925ben az elsők között igazgatói cimmel ruháztam fel, egyházon kívüli, a magyar közoktatásügy terén s társadalmi működéséért a magyar királyi vallásés közoktatási miniszter kevéssel halála előtt a magyar tudományos akadémia Wodiáner díjával egyenlő pénzösszeggel és elismerő levéllel tüntette ki. Jegyezzük fel emlékét egyházkerületi közgyűlésünk jegyzőkönyvében. Fájdalommal jelentem a Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlésnek dr. Vadnay Szilárd Veszprém vármegye tiszti főorvosának, egészségügyi főtanácsosnak, a veszprémi egyházmegye volt kerületi képviselőjének mult év november hó 2-án történt elhunytával. Ha nem is lett volna egyházkerületi közgyűlésünknek alkotó tagja, Vadnay Szilárd érdemteljes közszolgálati működése s egyházunk iránt tanúsított odaadó szeretete, iskolai közegészségügyünk mindenkor jóindulatú támogatása és fejlesztése, melyet egyházi hatóságainkkal karöltve és teljes megértéssel végzett, kötelességemmé teszik, hogy kérjem a Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlést emlékének megörökítésére. Bár egyhházkerületi életünkkel nem állottak szorosabb kapcsolatban, mégis úgy érzem, hogy jelentésemben meg kell emlékeznem egyházunk két, hitét munkássággal és jócselekedettel megbizonyító tagjáról: Lipthay B. Jenőről és Végh Kálmánnéról. Lipthay B. Jenő a rimamuránysalgótarjáni vasmű részvénytársaság salgótarjáni gyárigazgatója, kormányfőtanácsos, a salgótarjáni ref. egyház gondnoka az ottani református egyház megszervezésében valóságos világi papnak bizonyult, aki társadalmi súlyával az egyháznak fényt és megbecsülést szerzett, áldozatos munkásságával, egyházunkhoz megingathatatlanul ragaszkodó hitével nemcsak előmozdította salgótarjáni gyülekezetünk anyaegyházzá szervezkedését, hanem a kezdet nehézségeiben kitűnő kormányosként és nehéz helyzetében megerősítő vigasztalóként, az épülő új templom nehéz munkájában bőkezű támogatóként mindig az első vonalban állt. Temetésén folyó évi április hó 4-én magam végeztem a lelkészi szolgálatot. Végh Kálmánné Istenben boldogult nőtestvérünk a soproni egyház megalapítója volt a szó szoros értelmében, aki tekintélyes vagyona egy részének az egyház számára való hagyományozásával lehetővé tette, hogy soproni kis gyülekezetünk szép új, most befejezés előtt álló templommal s az egyház jövödelmét, illetve a lelkészi állás fenntartását jelentékenyen előmozdító bérházzal és egyéb ingatlanokkal kezdhesse meg eddig annyira nélkülözött munkáját. Letűnt századok nagyasszonyainak hite, egyházszeretete s bőkezűsége vonultak el előttünk boldog emlékű Végh Kálmánné úrnő személyiségében, aktivitásában s léptek elénk szeretetteljes jiézésében. Az evangélium nem puszta szó volt ajkán, hanem élet; senkit sem lelkesített, hogy föl a munkára, de minden tette