Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1927

1927. szeptember - Oldalszámok - 6

— 6 —tesen: nöttön nő az a meggyőződés, hogy 1919-ben és 1920-ban „tudatlanul és gondatlanul ,ignorantly and carelessly' szabták meg a békefeltételeket". Ennek folytán Közép- és Keleteurópa több államában olyan tarthatatlan állapotokat teremtettek, amelyeken előbb vagy utóbb segíteni kell. Ez a segítség pedig egyúttal Magyarország igazságának és a jobb magyar jövendőnek útját is ki fogja jelölni. A Gondviselés útjai kifürkészhetetlenek, nem tudjuk, mikor és mily módon jön el hazánk feltámadása, de jogunk van jobb éveket remélni. A felemelkedés útján segíteni fognak bennünket azok a kiváló külföldi (különösen amerikai, angol, belga, francia, ír, holland, német, skót és svájci) ref. testvéreink is, akik a közelmúltban nagyobb számban fordultak meg hazánkban és — mint önmagam is észleltem — teljes jóakarattal, nagy hálára kötelező lelkiismeretességgel alaposan megismerték állapotainkat és ismerik az utódállamok egy részében a magyarság helyzetét is. A nyugati nagy államok elfogulatlan közvéleményében beállt változás és a Presbiteri Világszövetség Keleti ágának magyarországi látogatása olyan események, amelyekért hálával borulunk le a Gondviselés előtt, elmondván a prófétával: „örökké el nem hágy az Úr, mert ha bánattal illet, ismét kegyelmes lészen az ő kegyelmességének gazdagsága szerint". (Jer. III. 31—32.) E vigasztaló jelenségek ellenére is ma még indokolatlan könnyelműség volna magyar fajunknak egyik tulajdonsága: a túlzott optimizmus. Hisz manapság is gyakran besurran ajtónkon a szürke gond és kinos aggodalmak gyötörnek amiatt, mily módon tudjuk közel négyszáz esztendős főiskolánkat és annak alkatrészeit, főleg könyvtárát fenntartani, sőt fejleszteni és mily módon tehetünk eleget kiváló tanáraink és egyéb tisztviselőink összes reményeinek, amelyeknek jogosultságát teljesen átérezzük, de amelyeket kielégíteni ma még — nagy fájdalmunkra — nem áll módunkban. Ezenfelül mélységes keserűséggel gondolunk arra a hihetetlen elnyomásra, amelyben elszakított területeken élő ref. testvéreink és iskoláik vannak. Velük együtt szenvedünk és a X. zsoltár (6. vers) szavaival imádkozunk a Mindenhatóhoz: „Kérünk Uram!, indulj meg e dolgon, nyújtsd ki kezedet, ne felejtsd a szegényeket és a nyomorultaknak légy segítségére!" II. Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés! A súlyos gondok és e kinos gyötrődés mellett a folyó évet ránk nézve katasztrofális veszteségek teszik gyászossá. A magyar közélet egén most száz év előtt és azután a XIX. század negyvenes éveiben olyan elsőrangú csillagok gyúltak ki, amelyeknek fénye ezredévek múlva is változatlanul fog ragyogni. Széchenyi, Deák, Kossuth, Eötvös és a többi nagyok tehetségével, tudásával, sokoldalú munkásságával a magyar történetíróknak és a magyar közélet munkásainak évszázadok múlva is foglalkoznia kell. E szellemóriások mellett újabb történetírásunk még nem méltatta eléggé azoknak a kiváló férfiaknak érdemeit, akik a kiegyezést követő nehéz évtized