Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1926

1926. szeptember - Oldalszámok - 13

- 13 ­Ferenc úr, mint egyházker. tanácsbiró, illetve mint ehker. aljegyző, majd főjegyző, egyetemes konven­tünknek és zsinatunknak rendes tagja, egyházkerü­letünk életében s kerületünk határain túl Isten áldó kegyelmének segedelmével négy évtized óta végez, ez alkalmat közgyűlésünk megragadja, hogy dr. Segesdy Ferenc urat a legnagyobb szeretettel és tisztelettel köszöntse s egyházi közügyeink terén eztán még sok esztendőn át folytatandó fáradozá­sára az isteni gondviselés áldó kegyelmét kérje. Hitelesítjük: Jegyzette: Dr. Antal Géza s. k. Czeglédy Sándor püspök. egyházker. e. főjegyző. Dr. Balogh Jenő s. k. főgondnok. 11. Főt. püspök úr jelentésének tárgyalása előtt nagym. főgondnok úr szót kér, hogy kifejezésre juttassa a mély­séges és őszinte részvét amaz érzését, amely a dunántúli ref. egyházkerület minden egyes tagjának szivét áthatotta főtiszteletű püspök urunk fenkölt lelkű hitvesének elhalá­lozása alkalmával. Egyházkerületi közgyűlés, főgondnok úrőnagy­méltóságának az egyházker. nagyérdemű püspöke irányában, áldott emlékű hitvese : Opzoomer Adél úrnő gyászos elhunyta alkalmából kifejezett részvét­nyilvánításhoz igaz szivvel és lélekkel csatlakozik; szeretett és tisztelt főpásztora gyászában fájó érzés­sel osztozik s kéri buzgón a kegyelem és vigasz­talás Atyját, hogy a sebzett szivű főpásztor lelkét töltse be annak felemelő tudatával, hogy ki hiva­tását hiven betöltötte, ki életét s lánglelkét nemze­tek szivének összekapcsolására szentelte — nem hal meg soha; hálás magyar nemzetünk s anyaszent­egyházunk tisztelettel őrzendi emlékét mindenha.

Next

/
Thumbnails
Contents