Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1925
1925. szeptember - Oldalszámok - 96
- 96 — Miután a biróság tagjai e kérdésre nemmel válaszoltak, tárgyalásvezető elnök megállapítja, hogy a biróság érdektelen tagjai kellő számmal vannak jelen és hogy az szabályszerüleg megalakult. Elnck konstatálja, hogy a felek szabályszerűen megidéztettek. Ezek után elnök elrendeli az ügy érdemleges tárgyalását. Kis Albert előadó ismerteti az ügy állását. Az ügy kimerítő ismertetése után a biróság zárt ülésben meghozta és nyilt ülésben kihirdette a következő iéletet: ítélet: A dunántúli református egyházkerület bírósága, mint II. fokú fegyelmi biróság Pápán, 1925 szept. 21-én tartott ülésében tárgyalás alá vévén a belsősomogyi ref. egyházmegye fegyelmi bíróságának Márffy Elemér visnyei lakos által Vargha Lajos hencsei ref. tanító ellen emelt vád folytán Kaposvárott, 1925 márc. 14-én hozott s panaszlott tanító által megfellebbezett azon ítéletét, meliyel nevezettet a Egyh. T. V. t.-c. 34 §-nak 3. és 7. pontjaiba ütköző három rendbeli vétség elkövetésében vétkesnek mondja ki, s ezért őt az E. T. V. t.-c. 35. §-nak d) pontjában megszabott büntetésre, Hencséről a tanítói állásból javadalom nélkül való elmozdításra ítélte, egyszersmind 240.200 K vizsgálati s 750 000 K tárgyalási költségeknek a belsősomogyi egyházmegye pénztárába 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett való befizetésére kötelezte: ezen ítéletet az egyházkerületi biróság megváltoztatja és Vargha Lajos tanítót az eilene emelt vádak alól jogerősen fölmenti s állásába való azonnali visszahelyezését elrendeli. Indokolás. Az I. fokú birói Ítéletet meg kellett változtatni s panaszlottat a vád- és következményei alól föl kellett menteni, mert a) panaszlott tagadásával szemben a vizsgálat semmi bizonyítékot nem szolgáltatott arra vonatkozólag, hogy panaszlott