Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1925
1925. szeptember - Oldalszámok - 50
— 50 — nárok működésük első éveiben nyernek és amelyben az egyetemhez állanak. Az 1917-ben megállapított fizetés voltaképp hatályon kívül van helyezve, mert az még korpótlékrendszeren épült fel és ma ez már megszűnt, úgy, hogy tanáraink helyzete tanáraink fizetése tekintetében teljesen tisztázatlan, ami természetesen megkönnyíti a fizetésrendezést oly értelemben, mint azt előterjeszteni bátorkodom. Nézetem szerint a kezdő akadémiai tanár, mint docens, vagy rendkívüli tanár megválasztatnék a VIII. fizetési osztály legalsóbb fokozatába. Innen két évenként lépne elő fokozatonként és hat év múlva jutna el a VII. fiz. osztályba ; a VII. fizetési osztályban 3—3 évi fokozatos előléptetéssel 9 évig maradna és 15 évi szolgálat után, mint rendes tanár lépne be a VI. fizetési osztályba, amelyben 5 évenkénti fokozatos előlépéssel 15 évig tenne szolgálatot. 30 évi szolgálat után jutna be az V. fiz. osztály 2. fokozatába s innen 3. évi szolgálat után az 1-be, hogy további két évi szolgálat után az akadémiai tanárok legmagasabb fiz. illetményével léphessen nyugdíjba. Ez a schema nézetem* szerint jelentékenyen csökkentené azt a kockázatot, amely theol. tanárainknak mai fizetésével jár és az egyensúly a főiskolai pénztárban ilyen módon biztosítható lenne. Komárom, 1925 október 15-én. Dr. Antal Géza püspök. Egyházkerületi közgyűlés a beterjesztett javaslatot — melyet a főiskolai igazgató-tanács pártolóan terjeszt az egyházkerületi közgyűlés elé — egész terjedelmében elfogadja és ennek alapján a theol. tanárokat az állami fizetési osztályok VIII.—V. osztályaiba sorozza a következőképen : a kezdő tanári fizetés a VIII. fizetési osztály 3. fokozata, 3—4 év VIII. fiz. osztály 2. fokozata, 5—6 év VIII. fiz. osztály 1. fokozata, 7—9 év a VII. fiz. osztály 3. fokozata, 10—12 év a VII. fiz. o. 2. fokozata, 13—15 év a VII. fiz. o. 1. fokozata, 16—20 év a VI. fiz. osztály 3. fokozata, 21—25 év a VI. fiz. osztály 2. fokozata, 26—30 VI. év a fiz. o. 1. fokozata, 31—33 év az V. fiz.