Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1925

1925. szeptember - Oldalszámok - 48

— 48 — szükségletüket kizárólag az egyházkerület bizományosánál szerezzék be (Tóth Lajos theol. tanár, Pápa), amely esetben egyházkerületünk zsoltárvásárlása saját pénztá­runkat fogja tisztes haszonnal gyarapítani. 142. Olvastatott az egyetemes konvent énekeskönyv-ügyi bizottságának 1924 dec. 17/2. sz. határozata, amely szerint az egyszólamú halotti énekeskönyv árát papirkötésben 6 ezer, fél­vászonkötésben 8 ezer koronában s illetve a kerületek jutalékát ez összegek után 10%-ban állapítja meg ; a négyszólamú halot­tas énekeskönyv árát a bizottság papirkötésben 12 ezer, félvászon­ban 14 ezer koronában, a kerületek jutalékát pedig ezen összeg után 20°/ 0-ban állapította meg. A lelkész és tanítói kar figyelmébe ajánltatik. 143. Olvastatott egyetemes konvent énekeskönyv-ügyi bizott­ságának 1924/3. sz. határozata tavalyi egyházkerületi közgyűlésünk 120. sz. a. hozott határozatára, amelyben a zsoltárok általa túl­magasnak tartott árának leszállítását és az ármegállapításnál a búzaár helyett a nyomdai és papirárak alapul vételét kéri. Énekes­könyv-ügyi bizottság kerületünk határozatának első részét konkrét adatok alapján igazoltnak nem találta, a nyomdai munkabérek és papirárak alapján való számítást labilisnak és komplikáltnak minősítette és a pénzérték állandósulásáig a búzaárhoz való ra­gaszkodást tartotta célszerűbbnek. Egyházkerületi közgyűlés újból úgy találja, hogy a zsoltárárakban egyáltalán nem jutnak kifejezésre azok az előnyök, amelyek a tömeges könyvtermelésnél jelentkezni szoktak és a búzaárak mellőzésére irányuló tavalyi állás­pontját a körülmények által teljesen igazoltnak látva, új­ból ajánlja azt az egyetemes konvent szives figyelmébe. 144. Olvastatott a főtiszteletü püspök úrnak a theol. tanárok fizetésrendezésére vonatkozó javaslata: 2460/1925. sz. Főtiszteletü és Nagyméltóságú Egyházkerületi Közgyűlés! Főiskolánknak szomorú pénzügyi helyzete arra indított, hogy vizsgálat tárgyává tegyem, hogy mi módon lehetne főképp theol. akadémiánk súlyos helyzetén segíteni, ezt az intézményünket, melyet a pénzügyi romlás eltemetéssel fenyegetett, megmenteni és fennállását biztosítani. Mai erőforrásaink elégtelensége késztetett

Next

/
Thumbnails
Contents