Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1925

1925. szeptember - Oldalszámok - 46

— 46 — gadva, kimondja, hogy a szóban forgó összegek kiegyen üttessenek, illetve töröltessenek. 136. Egyházker. számvevőség jelentésében rámutat, hogy a nőnevelő-alapnál egyes egyházak részéről az intézet javára segé­lyül már régebben felajánlott 10—10 és 100 koronás összegek hátralékául 30 korona áll fenn és egyben javasolja, hogy vagy a megajánlások hatálytalaníttassanak, vagy kerestessenek meg az illető, áldozatokra a múltban is készeknek bizonyult egyházak, hogy a felajánlott összegeket egészben, vagy legalább is részben valorizálják. Egyházker. közgyűlés a számvevőség indítványát el­fogadja. 137. Egyházker. számvevőség, tekintettel arra, hogy a pénz­tárosi állás beszüntetésével a pénztári hivatal munkája vajmi ke­veset apadt s egy ember erejét a felmerülő munkák túlzott mér­tékben igénybe veszik, — kívánatosnak tartja egy segéderőnek a pénztári hivatalba beállítását s illetve püspök úr őméltóságának azon intézkedését, hogy ez a segéderő a pénztárba ideiglenesen már be is állíttatott, egyházker. közgyűlésnek jóváhagyásra ajánlja. Egyházker. közgyűlés a számvevőség indítványára határozatilag kimondja, hogy tekintettel azon körülményre, miszerint a pénztárosi állás megszüntetésével a pénztári hivatal munkája egy hivatalnokra elbírhatatlan munka­terhét jelent, főt. püspök úrnak azon intézkedését, hogy a pénztárba egy segéderőt alkalmazott, jóváhagyja. 138. Egyházker. számvevőség jelentésében elismeréssel em­lékezik meg Kristóffy Gyula gazd. tanácselnök úr működéséről, aki idejének jelentékeny részét szokta a pénztári hivatalban töl­teni és közremunkál abban, hogy ott minden ügy pontos és rendes elintézést nyerjen. Egyházker. közgyűlés Kristóffy Gyula gazd. tanács­elnök úrnak elnöki tiszte pontos és hűséges teljesítéséért, pénzügyeink körül kifejtett önzetlen buzgóságáért hálás köszönetét nyilvánítja. 139. Egyházkerületi számvevőség jelentéséből kiderül, hogy a főiskola néhány egyesületének zárszámadását a felülvizsgálás alkalmával azért nem lehetett elbírálni, mert ezek a számadások nem voltak lezárva. Ker. számvevőség javasolja, hogy ezek vezetői

Next

/
Thumbnails
Contents