Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1925

1925. szeptember - Oldalszámok - 1_12

— 12 a nyugati partján is lesz egy ma még kisded, de fejlődni képes és fejlődésre alkalmas gyülekezetünk. Még egy pontja volna Zala vármegyének, melyen önálló egyházi szervezkedés megindítása lehetségesnek mutatkozik, s melyre már mult évi egyházkerületi közgyűlésünk akaimával is történt rámutatás s melyre ez évben különösen is felhívta figyelmemet nagytiszteletű Szűcs László őrségi esperes úr, ki ez évben személyesen megjelenvén Zalaegerszegen, ott a túlnyomó részben az intelligens osztályhoz tartozó hivek között az egyház iránt rendkívül meleg érdeklődést és buzgóságot tapasztalt. Zalaegerszegen a református hivek száma körülbelül ugyanannyi, mint Keszthelyen s így ami Keszthelyen lehetségesnek mutatkozik, az valószínűen lehetséges lesz Zalaegerszegen is, tudniillik az önálló egyházzá szervezkedés, ha ezt a kérdést valamelyik buzgó egyháztagunk kezébe veszi s az önálló szervezkedésre a kellő lépéseket megteszi. Amint kívánatos Keszthelynél, hogy Tapolca és Sümeg társuljanak s az önálló szervezkedés terheit részben viseljék, hogy így ezek is megfelelő gondozásban részesüljenek, épen úgy lehetne Zalaegerszeghez más olyan szórványgyülekezeteket is csatolni (pl. Kőszeget és Sárvárt), melyek ha távolabb esnek is Zalaegerszegtől, vasúton könnyen megközelíthetők s így egy lelkész által gondozhatok. Ennek az állásnak megszervezésével egy olyan újabb missziói központ létesülne, melyből a nagyszámú zalamegyei s részben vasmegyei szórványok is gondozhatok volnának. A szórványok gondozása egyházunk egyik legégetőbb problémája. Az április hó 29-én tartott intéző bizottsági gyűlés is foglalkozott ezzel a kérdéssel és felterjesztést intézett a konventhez, hogy a szórványok gondozását a közalapi járulék egy negyed részének e célra bocsátásával tegye lehetővé. A kérdéssel a közel jövőben behatóan kell foglalkoznunk, mert ezer és ezer azoknak a reformátusoknak száma, kik a szórványokban élve, alig képesek a lelki közösséget fenntartani azzal az egyházzal, melynek híveiül vallják magukat. Felhivandóknak vélem az egyházmegyéket, hogy a maguk területén szórványaik minél sikeresebb gondozására vonatkozólag tegyenek javaslatot. E kérdés megnyugtató megoldását különösen nehezíti az a körülmény, hogy a megfelelő gondozás olyan anyagi eszközöket kívánna, melyek felett egyházmegyéink és egyházkerületünk, fájdalom,