Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1925

1925. szeptember - Oldalszámok - 1_9

— 9 a az államsegélyt s így ezeket a gyülekezeteinket az elé a helyzet elé állította, hogy vagy, erejüknek túlzott megfeszítésével, maguk tartják fenn az iskolát, vagy beszüntetik azt s gyermekeiket állami, községi, vagy más felekezetű iskolákba küldik. Tekintettel arra a nagy fontosságra, amit gyermekeink vallásos nevelése szempontjából ezeknek saját iskoláinkba járatása képez, lehetetlen e jelenség előtt nyugodtan megállani s mivel az állam mai nehéz helyzetében tényleg nem igényelhetjük azt, hogy 8—10, vagy 12 gyermekért az állam egy önálló tanítói állást nagyobb mérvű segélyben részesítsen, gondoskodnunk kell arról, hogy ilyen kis gyülekezetekben, ahol a lelkipásztori gondozás a gyülekezeti tagok csekély száma miatt nem köti le a lelkész munkaidejét, lehetővé tegyük, hogy a lelkész maga foglalkozzék az iskolás gyermekek tanításával. Régebben ennek nem volt semmi akadálya, mert amennyiben lelkészeink megszerezték a tanítói oklevelet, zavartalanul működhettek az iskolákban; mintegy két évtized óta azonban a közoktatásügyi minisztériumban az az irányzat került felül, mely a tanítást és nevelést kizárólag, tanítóképző intézetből kikerült egyénekre kivánta bizni. Úgy vagyok értesülve, hogy a nézet a vallás- és közoktatásügyi minisztérium intéző köreiben e tekintetben némileg módosult s talán nem volna eredménytelen egy olyan irányú felterjesztés egyetemes konventünk útján, hogy lelkészeinknek, kik a theológián úgyis hallgatnak paedagógiai tárgyakat, újra tétessék lehetővé, hogy az ilyen állami segélytől megfosztott kisded népességű iskolákban maguk végezhessék a tanítást, esetleg e célra alakítandó bizottság előtt letett vizsga s így szerzett oklevél alapján. Felekezetközi viszonyaink szemlélése nem mutatja azt, mintha mindnyájan át vol- kj

;

v

z; viszonyok, nánk hatva annak tudatától, hogy milyen végzetes helyzetben van szerencsétlen nemzetünk és hogy ebből a helyzetből csak az erők összefogása és vállvetett munka segítheti ki. Fájdalom, sokszor tűnnek fel jelenségek, melyek inkább széthúzásra, mint összetartásra és a széthúzással inkább a nemzetfejlesztő erők lekötésére, mint azok tömörítésére engednek következtetni. Szerencsére ezekkel a jelenségekkel szemben mutathatunk más örvendetes jelenségekre is, melyek remélni engedik, hogy a bomlasztó erőknek nem sikerül nemzetrontó munkájukat végbe vinni,