Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1925

1925. szeptember - Püspöki jelentés

A dunántúli református egyházkerületnek Pápán, 1925. évi szeptember hó 20. napjára összehívott közgyűlése elé terjesztett PÜSPÖKI JELENTÉS. Főtiszteletii Egyházkerületi Közgyűlés! Közvetlenül mult évi egyházkerületi közgyűlésünk be­rekesztése után a Tisza Emlékbizottság részéről azt a meg­tisztelő megbízatást nyertem, hogy a geszti sírbolthoz zarán­dokoló megyei küldöttségekkel együtt feledhetetlen nagy halottunk, gróf Tisza István emlékezetének gyújtsak fáklyát s november 1-én 18 vármegye képviselőivel indultunk Gesztre, ahol november 2-án az ország minden részéből oda sereglett tisztelők körében a sirbolt előtt rövid emlék­beszédet s a sírboltban lent buzgó imát mondva, áldoztam igaz kegyelettel nagy halottunk emlékének, akinek nem­csak a nemzeti politikában, de egyházunk életútján is irányt szabó gondolatai kell, hogy állandóan velünk legyenek, vezessenek és irányítsanak bennünket. A sirbolt előtt ós a sírboltban elhangzott kegyeletes megemlékezés után a gyászoló özvegy elé vezettem a tisztelgők seregét s előtte fejeztem ki azt az igaz, mély részvétet s egyre fokozódó gyászt, mely nemzetünk nehéz helyzetében gróf Tisza István alakja körül fonódik. Feledhetetlen marad reám nézve a pár geszti nap, annál feledhetetlenebb, mert azóta pihenni tért a „nagyasszony" is, ki férje oldalán oly sok hűséggel őrködött nemzetünknek és egyházunknak ama nagy kincse felett, melyet az isteni gondviselés adott hazánknak. Ma már ő is megtért férjéhez s véget értek azok a megpróbál­tatások, melyeket az isteni gondviselésnek reá bocsátani méltóztatott. Emléke feledhetetlenül él közöttünk s mi akik megszoktuk, hogy egyházkerületi közgyűlésünk alkalmával

Next

/
Thumbnails
Contents