Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1924

1924. október - Oldalszámok - 12

— 12 munkálkodásra, hogy így teljes fegyverzettel, de főkép egész lelki világukat átható azon meggyőződéssel léphessenek ki az életbe, hogy a reformáció alapelvein nyugvó s atyáink által küzdelmek és szenvedések közt rendületlenül megőrzött hittudatban oly örökség bízatott reájuk, melyet megőrizni s az utódokra átszármaztatni szent kötelességük. Óhajtandónak tartom, hogy theológiát végzett ifjaink közül minél számosabban igyekezzenek külföldi egyetemekre, nem azért, hogy az ott látottakat idehaza szolgailag utánozzák, hanem azért, hogy a külföldi hittestvérek hitéletéből minél több lelki erőt s buzgóságot merítsenek s az intézmények közül azokat, melyek nálunk is megvalósíthatók, hazai történelmi fejlődésünkhöz alkalmazkodva, megvalósítani igyekezzenek. Amint a múltban nemcsak egyházunknak, de egyetemes nemzeti közművelődésünknek is nagy hasznára volt ifjainknak külföldjárása, úgy a jövőben is nagy hasznára lenne az, ha nemzeti s egyházi izoláltságunkat ezen a réven áttörnünk sikerülne. Az utolsó évek tapasztalatai mutatják, mily értékes nekünk anyagi és erkölcsi tekintetben egyaránt nyugati hittestvéreink rokonérzése, kiknek midőn eddig élvezett támogatásáról hálás köszönettel emlékezem meg, kifejezést adok ama reményemnek, hogy a szorosabb kapcsolat a hittestvéri szeretet új, meg új áldásos gyümölcseit érleli meg számunkra. Ám lelkészképzésünk fejlesztése s magasabb színvonalra emelése megköveteli, hogy biztosítsuk egyházi életünkben éppen a legjelesebbeknek megfelelő érvényesülését. Régebbi lelkészválasztási törvényeink jobban számoltak ezzel a szemponttal, mint a jelenleg érvényben levő lelkészválasztási törvény, melynek nyomán a szabadság sok helyen szabadossággá fajult s a komoly előkészület gyümölcstelennek, a meg nem engedett eszközöktől vissza nem rettenő lelkiismeretlenség pedig eredményesnek bizonyult. Egyházi életünk számos baja s közelebbről a lelkész és gyülekezet között felmerülő súrlódások jórészt arra vezethetők vissza, hogy a lelkészek megválasztásuk alkalmával néha olyan eszközöket is engedtek használni, ha maguk közvetlenül nem használták is, melyek a lelkészi tekintély megingatására vezetnek s melyek, ha talán a siker előidézésére pillanatnyilag eredményeseknek bizonyultak is, végső kihatásukban megrongálják azt az erkölcsi kapcsot, mely kell, hogy lelkészt és gyülekezetet egybe kapcsoljon! Ezeknek a visszaélés lehetőségéből eredő bajoknak forrását, a lelkészválasztási törvényt, kell megfelelő módosítással a gyülekezet és lelkésze közötti jó viszony megteremtése céljából elsősorban munkába venni, hogy a szabadsággal való visszaélés a lehető legkisebb mértékre szoríttassák s a szabadság nevelő hatása a gyülekezeti választásban is minél jobban érvényesülhessen. Éppen ezért e törvénynek egyházunk törvényhozása, a zsinat útján leendő megváltoztatására törekedni fogok. A lelkészek anyagi helyzetének feljavítása s a lelkészi állás megfelelő javadalmazásának, biztos alapokra fektetése egyik elsőrangú kötelességem leend. Aki az oltár körül forgolódik, az az oltárról él, mondja az apostol s