Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1923

1923. május - Oldalszámok - 8

— 8 — jelentékenyebb éltető, tápláló, nevelő és edző elemét. Nem ismeretlen elem az ebben a tiszteletreméltó körben. A magam tökéletlenségének sem idegen. Mert ez az elem a mi kálvinista keresztyén hitünknek az a tana, melyben mi. minden egyéb szeretett keresztyén testvéreinktől különbözünk. Praedestinatio! . . . Szent borzalommal mondom ki ezt a nagy szót. Pedig, mi még a szó a fogalom óriási voltához képesti Nem vagyok rá méltó, hogy ezt a fogalmat fejtegessem; különösen itt nem, ahol annyian méltóbbak volnának erre, mint magam. Csupán hatását kisértem meg vázolni, az én megilletődött laikus érzésem szerint. Ez az a tan, melytől mint tudatlan, tapasztalatlan gyermekek, mikor először halljuk, szinte visszadöbbenünk. És ez az a tan, mely nélkül mint tapasztalatokban és tudásban meggyarapodott férfiak nem tudnánk szilárdul megállni az élet kíméletlen forgatagában. Ez a tan nem óv minket eleve attól, hogy bele ne üssük érzékeny lelkünket a lépten-nyomon elénk tornyosuló szörnyű emberi igazságtalanságok kegyetlenül kemény, éles kiszögelléseibe. De ez az a tan, mely mikor az elkerülhetetlen beleütközésektől lelkünk vérzik, fáj, sajog, lelkünkbe kiáltja, hogy ennek így kellett lennie, hogy e miatt kétségbeesni annyi, mint bűnbe esni, s hogy az Istenben bizó keresztyén, meddő jajgatás helyett, bátran küzd az igazságtalanságok ellen s megy tovább rendeltetésének egyenes útján, mégha belehal is. — A praedestinatio az a tan, mely, amig félreértjük, a szabad akarat tagadásának látszik. És ez az a tan, melyet mikor megértünk, büszkén emeljük fel fejünket, mert érezzük, hogy csak most tudunk igazán szabadon akarni. A „mindig Isten kezében vagyunk" általános keresztyén tételnek vaskövetkezetes kiépítése ez a Mindenhatóban hívő ember egységes és teljes mindenség-rendszerévé. Mult, jelen és jövő, élet és halál, üdv és kárhozat — minden benne van. Ám ez a „minden" mindig az örök egységes rendszer egyetlen urának, a Fiúban kijelentett Atyának, az igazságos, de irgalmas, megbocsátó, jó Istennek kezében van. — Hajthatnók-e fejünket biztosabb nyugasztaló párnára, mint ebbe az atyai kézbe ? .. . Óh I a praedestanitio nem a vaksors ádáz hatalmába való beletörődést hirdeti, hanem éppen ellenkezően azt tanítja, hogy vaksors nincs. Hogy ahol már a mi földi szemünk elvakul, mi nem űtvesztettek leszünk, hanem ott is. az útra, az igazságra és az életre találunk. Mert ott is és mindenütt mindent lát és minden teremtményére vigyáz az örök fényben ragyogó atyai szem : az Istené! Nem a praedestinatio tana tesz bennünket keresztyénekké, de ez a tan tesz bennünket elszántakká a magunk keresztjének bátran hordozására az élet minden Golgotáin. Ez a tan, mely erősebb mint a halál, ez a tan, mely közülünk még a gyöngéket is edzi, — ez fejlesztette Tisza Istvánnak veleszületett nagy egyéni erejét a kálvinista erő legnagyobb magyar példájává. S minthogy az erő ő benne rendíthetetlen keresztyén positiv hittel, minden keresztyén erénnyel, a legjobb magyar erkölcsökkel és tüneményes elmével