Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1923
1923. május - Oldalszámok - 63
— 63 — nak, mint I. fokú közigazgatási bíróságnak Kaposvárott, 1922. év november hó 29 én tartott ülésében a hoboli ref. gyülekezetnek vitás díjlevél-ügyében hozott s a presbitérium által megfellebbezett végzését felülvizsgálván: azt a fellebbezés elutasításával indokainál fogva helybenhagyja. 34. ítélet. A dunántúli református egyházkerület bírósága, mint II. fokú közigazgatási biróság Pápán, 1923 május 30-án tartott ülésében a belsősomogyi református egyházmegye bíróságának, mint I. fokú közigazgatási bíróságnak Kaposvárott, 1922 december 13-án tartott ülésében a nagymartoni ref. leányegyház vitás díjlevél-ügyében hozott s az elöljáróság által megfellebbezett Ítéletét felülvizsgálván, azt a közmunkára vonatkozó részében megváltoztatja, vagyis a felajánlott gabonamennyiséget kötelezőleg elfogadhatónak nyilvánítja, az Ítélet többi részét pedig helybenhagyja. Indokok. A felajánlott gabonamennyiség jóval több, mint amennyit a biróság megállapított; a javadalmat élvező tanító is megfelelőnek tartja. A közmunkának természetben való megszüntetése pedig a gyülekezet békéjének a biztosítását is szolgálja. 35. ítélet. A dunántúli református egyházkerület bírósága, mint II. fokú közigazgatási biróság Pápán, 1923 május 30-án tartott ülésében a belsősomogyi református egyházmegye bíróságának, mint I. fokú közigazgatási bíróságnak Kaposvárott, 1922 október 24-én tartott ülésében a jákói ref. leányegyház vitás díjlevél ügyében hozott s a gyülekezet gondnoka által élőszóval megfellebbezett ítéletét felülvizsgálván, azt indokainál fogva helybenhagyja. 36. ítélet. A dunántúli református egyházkerület bírósága mint II. fokú közigazgatási biróság Pápán, 1923 május 30-án tartott ülésében a belsősomogyi ref. egyházmegye bíróságának, mint I. fokú közigazgatási bíróságnak Kaposvárott, 1922 október 24-én tartott ülésében a bolhási ref. egyház vitás díjlevél-ügyében hozott s a gyülekezet képviselői által szóbeli bejelentéssel megfellebbezett ítéletét felülvizsgálván, azt indokainál fogva helybenhagyja. 37. ítélet. A dunántúli református egyházkerület bírósága mint II. fokú közigazgatási biróság Pápán, 1923 május 30-án tartott ülésében a belsősomogyi ref. egyházmegye bíróságának, mint I. fokú közigazgatási bíróságnak Kaposvárott, 1922 október 24-én tartott ülésében a görgetegi ref. egyház vitás díjlevél-ügyé-