Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1923

1923. május - Oldalszámok - 30

—. 30 — alapítványa után 1920/22. évekről hátralékban levő három évi, összesen 3000 K kamat megküldését kéri. Egyházkerületi közgyűlés utasítja a pénztárt, hogy a hátralékos kamatot küldje el s ezen kamatot, mint ál­landó terhet a költségvetésbe állítsa be. 61. Theol. tanári kar jelenti, hogy Good James professzor úr 75 dollár segélyt küldött Pongrácz József tanár úr nevére, a theologiai akadémiai hallgatók segélyezésére, mely összeget a tanári kar jelentésében felvett növendékek között felosztott. Egyházkerületi gyűlés a jelentést tudomásul veszi, a tanári kar intézkedését jóváhagyja. 62. Dr. Körös Endre, Lux Lajos tanítónőképezdei igazgató és tanár, Fejes Zsigmond és Kovács Lajos Jenő főgimn. tanárok kérik, hogy frontszolgálataik jutalmául az 1922. évi VI. t.-c. 6. §-ának azon kedvezménye, hogy eggyel magasabb fizetési osztály­nak megfelelő fizetés és segélyekben részesülnek az állami tiszt­viselők mindaddig, míg elő nem lépnek, — reájuk is kiterjesz­tessék és ezen különbözet, mely a négy tanárnál visszamenőleg 248.249 K t, a jövő költségvetési évre 513.960 K-t, együtt 762,209 K-t tesz ki, a főiskola pénztárából részükre kiutaltassék, minthogy a vallás- és közokt. miniszter úr nem hajlandó államsegélyből fedezni. Egyházkerületi közgyűlés a kérelmet a költségvetések revideálására kiküldött bizottsághoz átteszi, hogy ameny­nyiben erre fedezetet talál, egészben, vagy részben tel­jesítse. 63. Egyetemes konvent 105/922. sz. határozatával meg­újítja a 46/918. sz. határozatok 10. és 13. pontjainak, illetve az ezek alapját képező 47/916. sz. konventi határozat egyházkerüle­tünket érdeklő 6-ik a), b), e) pontjait s azok végrehajtására az egyházkerületet felhívja. Egyházkerületi közgyűlés a) felkéri püspök urat, hogy amennyiben még meg nem történt volna, — a neszmélyi egyház közalapi tőke­kamat-segély felvételére vonatkozó jelentést bekövetelni és a konventhez felterjeszteni szíveskedjék; b) az egyházmegyéket utasítja, hogy figyelmeztessék egyházközségeiket, hogy amennyiben a tőkekemat-segélyes

Next

/
Thumbnails
Contents