Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1921

1921. április - Oldalszámok - 8

fölemeli, új Nehémiásra, aki míg egyrészt küzd az ellenséges áramlatokkal, másrészt kezébe veszi vakolókanalát, hogy újra felépítse a mi régi templomunkat, azt a templomot, mely magába gyűjtse azokat, kik most idegen járom alatt nyögnek, hogy zsoltáros ajkukon fölemelve éneküket, velünk együtt imádják és dicsérjék a minden áldások Atyját. Ha van valami, ami méltó egy férfi legfőbb törekvésére, ami méltó arra, hogy minden gondolatát s egész acélos erejét e munkának szentelje, úgy e feladat az. Úgy érzem, mint a Megváltó eljövetele idején az ősz Simeon, aki csak addig akart élni, míg a világ Megváltóját saját szemeivel megláthatja, hogy ez a cél s ennek elérése nekünk is oly óhajtásunk, amely ha megvalósul, az élet, mit eltöltöttünk, nem volt hiábavaló. Ügy érzem, hogy felfohászkodhatunk mi is a Mindenhatóhoz az ősz Simeon ajkára adott eme költői szavakkal: „Ha feltárul az áldozóknak Ama szent templom kapuja S megzendül a győzelmi ének, Halléluja, halléluja! Ha tömjénem javát az oltár Izzó tüzére hinthetem, Elég, elég lesz... Hü szolgádat Bocsásd el akkor, Istenem!" Nagyméltóságú Főgondnok Úr! Kegyelmes Uram! Legyen meggyőződve, hogy a mi dunántúli ref. egyházkerületünk minden egyes tagja hazafiúi és hithüségből eredő kötelességének tartja ebben a munkában támogatni Nagyméltóságodat és midőn erről biztosítom s támogatásunkat készségesen felajánlom,^ mindenható mennyei Atya áldását kérem Nagyméltóságod életére és működésére. Az egyházker. nevében elhangzott főjegyzői beszédre főgondnok úr a következő, nagyszabású beszéddel foglalta el főgondnoki székét: Főtiszteletü és Nagyméltóságú Egyházkerületi Közgyűlés! Mélyen tisztelt közönség! A magyar ember manapság nagypénteki hangulatban áll munkába. Különösen a mi lelkünket itt ez az érzés hatja át. Amikor ebben a templomban tartózkodom, vagy ebben a munkakörben dolgozom, az utolsó évek borzalmai közt is megújul előttem annak a szörnyű októberi estének az emléke, amely a magyar nemzet történelmi vértanúinak számát növelte: halhatatlan fögondnokunknak, a Nagynak kidőltével. Azon a gyászünnepen is, amelyet egyházkerületünk a folyó év őszén a kegyeletes megemlékezésnek óhajt szentelni, de állandóan is előttünk lesz itt az ő feledhetetlen, óriási egyénisége. De nemcsak avégből, hogy fájó emlékeket keltsen. Azért is, hogy az ő nagy élő hitéből vegyünk erőt: bízva-bízni az Isteni Gondviselésben és