Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1920, 1921

1920. szeptember - Püspöki jelentés

Püspöki jelentések. Püspöki jelentés a Pápán 1920 szeptember 22-én tartott kerületi közgyűlés elé. Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Ma telt el két esztendeje annak, hogy egyházi s iskolai ügyeink intézése végett közgyűlést tartottunk. Ennek az időnek örömtelen, sivár, gyászos napjairól beszámolni azok előtt, akik maguk is ott voltak az egymást szédítő gyorsasággal felváltó események forgatagában, vagy helyesebben az őrületes kavarodások pokoli zajában, messze túlhaladja az én nagyon is gyenge erőmet. Ha visszagondolok 1918 október 31-ének délutánjára, — ekkor érkeztem Pestre, hogy főgondnokunkkal tárgyaljak — a fájdalomtól még ma is vonaglik egyet-egyet a lelkem. a) A megsemmisítéssel fenyegető országos nagy összeomlás okozta fájdalom elkeserítő hatását mindenkinél erősebben éreztük mi, dunántúli reformátusok. A mi veszteségünk több volt, fájdalmunk égetőbb, mint bárki másé, ebben a ma már szétdarabolt, megalázott, kirabolt szerencsétlen országban: mi családtagot vesztettünk; elvesztettük Tisza Istvánban kerületünk családfőjét, vezérünket, büszkeségünket, akihez ragaszkodtunk őszinte szeretetünknek lángoló lelkesedésével, akinek ha elvesztésére gondolunk, még évtizedek múlva is kitör keblünkből a feledni nem tudó fájdalom hangos zokogása, mert mi igazán éreztük, rajta csüggő szivünknek minden idegszálával éreztük, ki Tisza István nekünk, a magyarországi református egyháznak, nemzetünknek és hazánknak és ez az egész valónkat átható, magasztos érzés többet fejez ki mindennél, amit földi halandó elképzelni, ember elmondani tud. Ily körülmények között, ez meggyőződésem, a kerületi közgyűlés iránti tiszteletemnek s a boldogult