Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1920, 1921

1921. szeptember - Püspöki jelentés

- 36 I H lál zá k veszte

s^8 érte a év folyamán a dunamelléki testvéregyházkerületet s vele együtt egyetemes egyházunkat Petri Elek püspök úrnak március hó 3-án hoszszas betegség után történt elhunytával. Az a szelid apostoli lélekönfeláldozó nemes szeretet, mélységes hitbuzgóság, mely őt jellemezte, maga elegendő lenne nagy nevének megörökítésére. Az a kitartó, hűséges munka, az a bölcs körültekintéssel és jövőbe látással végzett tevékenység, amelyet egyházkerületében és egyetemes egyházunkban végzett, már életében megszerezte számára minden magyar református ember hódoló nagyrabecsülését s mikor meghallottuk a szomorú hirt arról, hogy ő nem jár többé közöttünk mindig jóságos és békéltető kedvességével, könnyek csordultak ki mindnyájunk szeméből. Az a mélységes fájdalom, amit elhunyta miatt érezünk s az a nagy szeretet, mellyel egyházkerületünk iránt mindenkor viseltetett, indítson bennünket arra, hogy kedves emlékét őrizzük meg emlékezetünkben s a gyászoló családnál, valamint a nagy veszteséggel sújtott dunamelléki egyházkerületnél jegyzőkönyvi kivonat alakjában adjunk kifejezést őszinte részvétünknek. A temetési szertartást különben a család és egyházkerület felkérésére magam végeztem s a temetésen egyházkerületünk küldöttséggel képviseltette magát. Kibeszélhetetlen veszteség érte egyházkerületünket is Czike Lajos szőnyi lelkész, kir. tanácsos, a tatai egyházmegye örökös tb. esperese, főiskolánk tb. gondnoka 1921 április hó 3-án történt elhunytával. Az ő érdemeit nem szükséges részleteznünk, a veszteséget, amelyet elhunyta nekünk jelent, nem lehet lerajzolnunk. Hosszú évtizedeken keresztül ott járt a legnagyobbak között. Hasonlíthatatlan energiája, férfias egyénisége, szónoki ereje, nemes szivének melegsége nemcsak kedves emléket hagyott hátra ezrek szivében, de áldásos nagy alkotásokat is, melyek akkor is hirdetni fogják nagy nevét, mikor már mi, akik őt ismertük, szintén elköltözünk az élők sorából. Temetésén magam mondottam gyászbeszédet s megjelentek azon tanintézeteink képviselői és spontán elhatározásból a főisk. kántus, hogy az ifjúság is kifejezésre juttassa iránta érzett nagyrabecsülését. Emlékezetét kegyelettel őrizzük szivünkben s örökítsük meg jegyzőkönyvünkben is. Nem kevésbbé markolt szivünkbe az a szomorú hir is, hogy