Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1920, 1921

1920. szeptember - Püspöki jelentés

— 13 — világot nemcsak az ellenséges, hanem a semleges országok sajtójában is, felráztak végre bennünket a tétlenség bódító álmából s megértették velünk, hogy cselekednünk kell, mert mi mellettünk ugyan nem emelkedik egyetlen barátságos hang sem. Legelőször az egyházak mozdultak meg, hogy veszélyben forgó szervezeti egységüknek védelmére keljenek. Mi is többször folytattunk tanácskozást, hogy kimutassuk azt a képtelen helyzetet, amelybe egyházunk az ország tervbevett földarabolásával jut. A békekötés kérdésével foglalkozó bizottságok munkálataival együtt mi is az ötös tanács elé juttattuk azt a memorandumot, amely egyházunk szervezeti egysége fenntartásának szükséges voltát szinte kézzel foghatóan tüntette fel. Fáradozásunk az ország területi épségének fenntartását, fájdalom, nem tudta ugyan biztosítani, de mégsem mondhatjuk azt egészen eredménytelennek: felköltötte a hitrokon külállamok figyelmét, érdeklődés tárgya kezdett lenni hazánk, nemzetünk sorsa; a megértő jobb lelkek a segélynyújtást o't kezdették meg, ahol a szükség legégetőbb volt. Politikai térer ikerről az ántánt államok ismeretes, bár indokolatlan gyűlöleténél s már előzetes elfoglalt állásfoglalásánál fogva szó sem lehet. Szorítkozni kellett tehát mentő munkánknak arra a térre,-amelyen szób állottak velünk: szorítkozni kellett egyházunk vérző sebeinek Itárására. Azok a buzgó, lelkes férfiak, akik igazunknak voltak >szólói a külföldi népek elctt, rámutattak arra a tényre, hogy maga a protestántizmus ügye jut veszélybe, ha egyházunkat pusztulni engedik, mert Keleten a protestántizmusnak ez az egyetlenegy védbástyája. így indult meg az egyházi mentő akció Hollandián át Angliában, Amerikában, ahol magyar testvéreinknek mellettünk történt elszánt áldozatos állásfoglalása a protestáns egyházak intéző köreit velünk érintkezésbe lépésre indította. Nem szorítható egy határozott célú jelentés szük keretei közé a tárgyalások menetének részletes feltüntetése. Csak azt említem tehát fel, hogy az e téren eddig elért eredmények bizonysága az amerikai, majd skót hitrokonainknak nálunk s a tőlünk elszakított területeken való látogatása. Megvan minden okunk reményleni, hogy e látogatásoknak gyümölcsét is szerencsések leszünk láthatni, ha külföldi hitsorsosaink hathatós erőkifejtést tapasztalnak nálunk, ha meggyőződnek affelől, hogy munkás, hasznavehető tagjai tudunk és akarunk lenni a