Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1918

1918. szeptember - Oldalszámok - 114

- 114 — küldetvén meg, felhivatik a népiskolai tanügyi bi­zottság jegyzője, hogy amint az ivek megérkeznek, népiskolai statisztikánk adatait jegyezze be, — a bizottság elnöke pedig arra, hogy azokat az egye­temes konventhez terjessze fel. 297. Tárgyaltattak a dunántúli református egyház­kerület körzetében levő nem református jellegű elemi nép­iskolák növendékeinek 1917—18. iskolai évi vallásos okta­tásáról szóló jelentések ós kimutatások. A háborús állapot nagymértékben éreztette a hit­oktatás rendes folyamát zavaró hatását. Hol az iskola zárva volt, ott a hitoktatás is elmaradt; több helyen a szorgalmi időszak évzáró vizsga nélkül záródott. Mindezek mellett a jelentések általán véve dicsérő elismeréssel szólnak hit­oktatóink buzgó munkásságáról, kik csekély díjazás-, sőt anyagi áldozatok hozása mellett is kitartóan fáradoztak szétszórt növendékeink vallásos, református szellemben való nevelése körül. Az áttekintést s összefoglalást zavarja az, hogy a jelentések s kimutatások az elemi és felsőbbfoku tanintézetekben folyt vallástanításra vonatkozó adatokat a komáromi egyházmegye kimutatásának kivételével — nem elkülönítve, hanem összevegyítve tartalmazzák. A barsi egyházmegyében 141 fiu s 97 leány, együtt 238 nem református iskolában tanuló növendékünk része­sült református hitoktatásban s vallástarii vizsgán jelen volt 205. Jelentés kiemeli, hogy — különféle tanintézetekben — a lévai lelkész heti 23 órán 135 növendéket, a zólyomi lel­kész 4 különböző helyen heti 22 órán 152 növendéket, s Aranyosmaróton, az akadályozott lelkész helyett Ováry Imre főgimnáziumi tanár heti 5 órán 16 növendéket része­sített hitoktatásban. Oroszkán járvány miatt vallástani vizsga nem volt. A belsősomogyi egyházmegyében 277 fiu s 234 leány, együtt 511 növendékünkből vizsgán volt 418. A kaposvári iparos- és kereskedőtanonc-iskolában vizsga nem volt; ugyanitt az ismétlő- és Rimabesnyőn az elemi iskolák is zárva maradtak,

Next

/
Thumbnails
Contents