Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1917
1917. április - Oldalszámok - m01_9
— 9 — Lelkészi karunkat is érzékeny veszteség érte két lelkésztársunk elhalálozásával. Folyó évi március hó 15-ón elköltözött az élők sorából Nagy Sándor, a mohi-i gyülekezet lelkipásztora, életének 61-ik, lelkipásztorkodásának 33-ik évében. Folyó évi március hó 30-án pedig Józanágh Zsigmond, a somogyszobbi gyülekezet 50 éven át volt lelkésze költözött el a földi munka területéről életének 82-ik évében. Mindketten hű szolgái voltak az Urnák. Emlékük áldott leend hiveik körében és közöttünk is. Emléküket örökítsük meg jegyzőkönyvünkben, gyászoló családjaiknál pedig jegyzőkönyvi kivonatban adjunk kifejezést részvétünknek. Tanítóink közül is az örök hazába tért a balatonhenyei gyülekezet érdemes tanítója, Németh Gerő, életének 66-ik évében és a nagymegyeri egyház nyugalmazott tanítója, a közbecsülésben álló Osváld János. Őrizzük meg az ő emlékezetüket is kegyelettel s gyászoló családjukat jegyzőkönyvi kivonatban értesítsük őszinte részvétünkről. Ha nem is véglegesen és gyászosan, de mégis fájdalmasan veszünk bucsut azoktól is, akik a hosszú, eredményes munkálkodásban elfáradván, életük hátralevő részét pihenéssel kívánják eltölteni s ezért önként a jól kiérdemelt nyugalomba vonulnak. Folyó évi április 1-én nyugalomba vonult Fejérvári Gyula, a hoboli gyülekezet lelkipásztora. Kívánjuk neki, hogy még sokáig jó erőben és egészségben élvezhesse a nyugalom éveit és találjon életének hátralevő napjaiban sok örömöt, annyit, amennyit a munkában talált. — Pápai főgimnáziumunknak is két, közbecsiilésben álló s tanítványaiktól, tanártársaiktól és a felettes hatóságoktól mindig a legnagyobb elismerésben részesült tanára buzgó és fáradhatatlan működésük után a jól kiérdemelt nyugalomba térni szándékozik. Fájó szívvel veszünk tőlük bucsut, mert mind a kettő — dr. Kapossy Lucián és Kis Ernő — áldásos és fényes eredményt értek el az oktatás terén és kimagasló alakjai voltak tanárkarunknak. De méltányolnunk kell a nyugalom után való vágyakozásukat, mert megérdemlik a pihenést, a csendet, a békét. Adja a Mindenható,