Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1917

1917. április - Oldalszámok - m01_5

— 5 — Egyházkerületünk életében is rámutathatunk egy olyan mozzanatra, mely mindnyájunknak a szivéből az öröm és az Isten iránt való hála mélységes érzelmeit fakasztja fel. Tiz éve annak, hogy a dunántúli ref. egyházkerület közbizalma csaknem egyhangú megnyilatkozással azt a férfiút hivta el a főgondnoki állásra, akire ma is a legnagyobb büszkeséggel, a legőszintébb szeretet, hála és ragaszkodás érzelmeivel tekintünk fel. Akkor sem a külső fényt és tekintélyt becsültük meg őbenne, mert hiszen az országos közügyek terén akkor semminemű aktív helyet nem töltött be, sőt heves megtámadtatásoknak volt kitéve, hanem egyedül személyes kiválóságait, szellemének nagyságát, szivének buzgóságát, erejének hatalmas munkabírását. S ha ma — minden politikai pártállás kizárásával — a legmélyebb hálával és dicsekedéssel gondolunk reá, mint aki hazánk szent ügyét e válságos időkben oly nagy éleslátással, törhetetlen energiával és a jövőbe tekintő honszerctettel vezeti a diadalmas béke boldogító kikötője felé: ma sem ez a forrása őszinte érzelmeink bőséges kiáradásának, hanem személyes tulajdonságainak, mélységes hitének, csodálatos bölcsességének és Isten országa érdekei iránt való lángoló lelkesedésének az elmúlt 10 éven át egyházunk életében való áldásos gyümölcsöztetése. Ha nem is fejezhetjük ki szivünknek háláját, köszönetét és elismerését úgy, ahogy azt érezzük, ha ezek a mostoha idők nem engedik is meg, hogy az egész világnak megmutassuk a mi főgondnokunk szeretve tisztelt nagy személye iránt érzett mélységes ragaszkodásunkat, ha az ő fenkölt egyénisége nem engedheti is meg az ünneplésnek intenzivebb megnyilvánulását: azt nem tilthatja meg sem a válságos idő, sem az ő óhajtása iránt tartozó tisztelet, hogy gyenge, erőtelen szavakkal kifejezésre juttassuk szivünknek e napon túláradó érzelmeit. Nem tilthatja meg semmi, hogy örömtől dobogjon a szivünk, mikor oly nagy okunk van az örömre, a hálára, az ünneplésre. Az első szó, mely ezen a napon előtör szivünkből, a hála és köszönet szava Isten iránt, akinek gondviselő kegyelmét ismerjük fel abban a tiz évben, melyben nekünk