Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1917

1917. október - Oldalszámok - 187

— 187 — küldöttséget bocsátott. Ily előzmények után az új lelkészi állás mégis betöltetett s a lelkész 1914 május 24-én hivatalába be is iktattatott. Később is az egyház a kárpótlás fizetését következetesen és mindaddig megtagadja, mig a kárpótlási összeget az egyházmegyei elnökségtől, mint igérettevőtől meg nem kapja. Hogy az egyházmegye vil. elnöke mit igórt, az iratokból nem állapítható meg. Megállapítható ellen­ben az igérettevés az egyházmegye egyházi elnöké­nek perújítás által másolatban becsatolt hivatalos leveleiből. Nevezetesen 1127/913. sz. a. így ír: „A vezekényi lelkész járandóságának fizetése ne ké­pezze az egyház gondját: a felelősséget erre nézve vállalja az esperesi hivatal". 1914 március 4-én: „A vezekényi lelkész javadalmát ne is említsék, az az én gondom és kötelességem''. 1914 február 7-én: „Fizetése csorbulást nem szenvedhet, az kizárt do­log, azért felelős vagyok én". Lehetetlen ezek alapján a barsi egyházmegye esperesének feleléssőgét meg nem állapítani (I. t.-c. 186. §.) és a kárpótlási összeg fizetésére őt első sor­ban nem kötelezni, annyival is inkább, mert nyi­latkozatai csakugyan kötelezők, az egyházkerületi rendelet köteles végrehajtásával való védekezés meg nem állhat és nem elfogadható érv a püspök úrra való hivatkozás sem, mert püspök úr Vargha Sándor komáromi egyházmegyei e. tanácsbiró, vizs­gáló biztos előtt tett nyilatkozatában kijelentette, hogy ő a zselizi lelkészi állás betöltésére nem fel­hatalmazást adott a barsi esperes úrnak, hanem azt mondta: „ha Zselizen minden rendben van, akkor nincs akadálya az 1913—188. sz. ker. jegyzőkönyvi pont végrehajtásának". Az egyházkerületi biróság a legteljesebb elismeréssel adózik az esperes úrnak ez ügyben fáradtságot nem ismerő, lángoló buzgó-

Next

/
Thumbnails
Contents