Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1917

1917. október - Oldalszámok - 187

— 187 — küldöttséget bocsátott. Ily előzmények után az új lelkészi állás mégis betöltetett s a lelkész 1914 május 24-én hivatalába be is iktattatott. Később is az egyház a kárpótlás fizetését következetesen és mindaddig megtagadja, mig a kárpótlási összeget az egyházmegyei elnökségtől, mint igérettevőtől meg nem kapja. Hogy az egyházmegye vil. elnöke mit igórt, az iratokból nem állapítható meg. Megállapítható ellenben az igérettevés az egyházmegye egyházi elnökének perújítás által másolatban becsatolt hivatalos leveleiből. Nevezetesen 1127/913. sz. a. így ír: „A vezekényi lelkész járandóságának fizetése ne képezze az egyház gondját: a felelősséget erre nézve vállalja az esperesi hivatal". 1914 március 4-én: „A vezekényi lelkész javadalmát ne is említsék, az az én gondom és kötelességem''. 1914 február 7-én: „Fizetése csorbulást nem szenvedhet, az kizárt dolog, azért felelős vagyok én". Lehetetlen ezek alapján a barsi egyházmegye esperesének feleléssőgét meg nem állapítani (I. t.-c. 186. §.) és a kárpótlási összeg fizetésére őt első sorban nem kötelezni, annyival is inkább, mert nyilatkozatai csakugyan kötelezők, az egyházkerületi rendelet köteles végrehajtásával való védekezés meg nem állhat és nem elfogadható érv a püspök úrra való hivatkozás sem, mert püspök úr Vargha Sándor komáromi egyházmegyei e. tanácsbiró, vizsgáló biztos előtt tett nyilatkozatában kijelentette, hogy ő a zselizi lelkészi állás betöltésére nem felhatalmazást adott a barsi esperes úrnak, hanem azt mondta: „ha Zselizen minden rendben van, akkor nincs akadálya az 1913—188. sz. ker. jegyzőkönyvi pont végrehajtásának". Az egyházkerületi biróság a legteljesebb elismeréssel adózik az esperes úrnak ez ügyben fáradtságot nem ismerő, lángoló buzgó-