Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1917
1917. április - Oldalszámok - 22
— 22 — intézet volt növendékeit vegye fel az igazgató s más intézetből jelentkező, jó előmeneteli! és jó magaviseletű tanulókat csak abban az esetben vegyen föl, ha az intézet volt növendékei közül a törvényben megállapított, illetőleg miniszteri rendeletben engedélyezett maximális létszám nem telnék be. Kerületi közgyűlés a beterjesztett javaslatot elfogadja s elrendeli, hogy a beiratkozás már a legközelebbi alkalommal az itt megállapítottak tekintetbevételével eszközöltessék. Egyben felhívja a tanári kart, hogy ha még ezek érvényesítése mellett is nehézségek mutatkoznának az V. osztályba lépő tanulók számát illetőleg, a felvehető növendékek létszámának további megszorítása kérdését az alsó osztályokban is tegye tanulmánya tárgyává s erre vonatkozólag terjesszen az igazgató-tanács útján az egyházkerületi közgyűlésre véleményes javaslatot. 38. Főiskolai igazgató-tanács utalva azokra a nehézségekre, melyekkel a több helyen való tanítás mind tanulmányi, mind fegyelmi tekintetben jár, fölkérendőnek javasolja az egyházkerületi elnökséget, hogy minden lehetőt szíveskedjék megtenni arra nézve, hogy a főiskolai épület a következő tanévre rendeltetésének visszaadassék; amennyiben pedig az egyházkerületi elnökség közbenjárásának nem lenne meg a kivánt eredménye, javasolja, hogy a fiuinternátus működése addig, mig a háború tart, függesztessék fel s a fiuinternátus épülete is a tanítás céljaira használtassák fel. Kerületi közgyűlés az igazgató-tanács javaslata első részének mellőzésével kimondja, hogy a fiuinternátus működését addig is, mig a háború tart, felfüggeszti s a fiuinternátus helyiségeit is a tanítás céljaira veszi igénybe. Az esetleg szükséges átalakítások megtételére a kerületi elnökség hozzájárulásának kikötése mellett gazdasági tanácsot Utasítja.