Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1916

1916. október - Oldalszámok - m01_17

— 17 —, terjesztene a közgyűlés elé az iránt, hogy az egyházi ének az indexben a kötelező tárgyakkal egyforma elbírálás alá eső osztályzattal szerepelne, vagyis a vizsgázás ebből is kötelezővé tétetnék. Nagyon helyes, hogy a papnövendékek olyan ismere­tekre is szert tehetnek, amelyek tulajdonképpeni hivatásuk­kal szorosabb összeköttetésben nincsenek, de amelyeknek birása a gyakorlati élet nem egy fontos kérdésének el­intézésében hathatós támogatásukra szolgál. Azt már azon­ban nem látom lielyeselhetőnek, hogy amit felekezeti szem­pontból mellőzni nem volna szabad, annak Értesítőnkben nyoma sincs. Mi nép- és középiskoláinkból száműztük szimbolikus könyveinket. Hogy ez helyes volt-e, vagy nem, afí'elett lehet vitatkozni. De az már kétségtelen, hogy val­lásfelekezet szimbolikus könyvek nélkül olyan, mint a fegyvertelen hadsereg. Gondoskodni kell tehát arról, hogy legalább azok, akik a vallásos élet hivatalos őrei, vezetői szándékoznak lenni, szimbolikus könyveinknek ne esak a keletkezési idejét és szerzőiknek a nevét ismerjék, hanem azoknak tartalmával is tüzetesebben foglalkozzanak. Tanul­nak katekhetikát, de a Heidelbergi Káté talán még a kezükben sem volt, még a külsejét sem látták. Nem lehető az, hogy felekezeti hitéletünk szintelenségének éppen ebben van az egyik oka ? Kérem a Főtiszt. Közgyűlést, szíves­kedjék a theol. tanári kar becses figyelmét felhívni erre a körülményre, valamint arra is, hogy ennek a hiánynak megszüntetése tárgyában tegyen javaslatot. De itt is hang­súlyozom, hogy a mostani óraszám ne szaporíttassék, mert ebből igazán képtelen helyzet származnék. b) Főgimnáziumunk mult tanévi munkájáról meleg elismeréssel szólnak az évzáró vizsgálatokon elnöki tisztet teljesítő Kis József főisk. gondnok, Szűcs Dezső és Szűcs László esperes urak. Örömöm a kiváló eredmény fölött annál nagyobb, mert évközi látogatásaim alkalmával sze­mélyesen volt alkalmam meggyőződhetni affelől, hogy a város egymástól távol eső részeiben elhelyezett tantermek­ben való tanítás következtében mily rendkívüli nehézség­2

Next

/
Thumbnails
Contents