Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1916
1916. október - Oldalszámok - 172
— 172 —, Elnök elrendeli az ügy érdemleges tárgyalását, s felhívja dr. Kiss Albert előadót az ügy állásának ismertetésére. Előadó részletesen ismerteti az ügyet. Ezután a bíróság zárt tanáeskozmányban meghozta és nyilt ülésben kihirdette a felekkel Írásban közlendő következő határozatát: ítélet: A dunántúli ref. egyházkerület bírósága, mint II. fokú közigazgatási bíróság Pápán, 1916 október 16-án tartott rendes ülésében vizsgálat alá vévén a mezőföldi ref. egyházmegye közigazgatási bíróságának Székesfehérváron 1916 augusztus 16-án tartott r. ülésében hozott azt az Ítéletét, amellyel a polgárdi ref. egyházközséget özv. Tóth Károlyné lelkósznó javára elmarasztalja a temetőből kivágott fák eladásából az egyházközség pénztárába befolyt összegnek 50%>-ban, vagyis 1910 (Ezerkilencszáztiz) K 91 fillérben és ennek a pénztárba történt bevételezése napjától számított 4% kamatában, indokaiból helybenhagyja, Czike Lajos JPeti Lőrinc egyházi elnök. jegyzőkönyvvezető. Szabó Gryörgj világi elnök. 259. Jegyzőkönyv. Felvétetett Pápán, 1916 okt. 16-án a dunántúli ref. egyházkerület bíróságának Il-ik tanácsa, közigazgatási Il-od fokú birőság üléséről, melynek tárgya Fokszabadi egyházközség fellebbezése a mezőföldi egyházmegye ama határozata ellen, amelyben egyházközséget a kántortanító részére, díjlevélben feltüntetett terménybeli járandóságnak természetben való ki fizetésére kötelezte. A bíróság alakul Czike Lajos tatai esperes egyházi ós Szabó György tatai egyházmegyei gondnok világi elnöklése alatt Patay Károly, Gyalókay László, Dózsa József, Tóth Kálmán, Juhász Lajos, Bihary Kálmán, Nagy Lajos, Antal Lajos, Szily János, dr. Kiss Albert és Peti Lőrinc birákból, utóbbi a jegyzőkönyvet is vezeti.