Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1915

1915. október - Oldalszámok - 58

— 58 — XVI. t.-c. oda módosíttassák, hogy felekezeti tanítóink sé­relmei megszűnjenek s javadalmazás tekintetében a refor­mátus tanítók egyenlő elbánásban részesüljenek az állami tanítókkal, de mivel ezen felterjesztésünkre kifejezetten és érdemben a kerület nem határozott s megtörténhetik, hogy az 1913. évi XVI. t.-e. esetleges módosításánál ezen sérelem nem vétetik figyelembe, ismételten felkéri közgyűlésünk a főtiszteletü egyházkerületet, hogy méltóztassék megfelelő úton közbenjárni a jelzett sérelem orvoslása tárgyában." Az egyházkerületi közgyűlés a barsi egyház­megye indítványát magáévá teszi és azon kéréssel terjeszti fel az egyetemes konventhez, hogy 1914. évi 160. jk. számú határozatának fenntartása mellett kegyeskedjék az iránt is fölterjesztést tenni a vallás­és közoktatásügyi miniszter úrhoz, hogy a java­dalmi ügyekben való döntéshez a közigazgatási bíróság illetékessége a felekezeti tanítók illetmé­nyeire vonatkozólag épp úgy kimondassák, amint ezt az állami tanítók illetményeire nézve a törvény már elrendeli. ÍOO. A barsi egyházmegye 1915 augusztus 24-én tar­tott közgyűlésének 17. jegyzőkönyvi számú határozatában indítványozza, hogy egyházkerületünk a saját hatáskörében (egyh. VI. t.-c. 55. §.) állapítsa meg a népiskolai igazgató­tanítók jog- ós hatáskörét; lehetőleg oly irányban, amint ez az állami elemi iskolai igazgatóknál fennáll. Az egyházkerületi közgyűlés felhivja a nép­iskolai tanügyi bizottságot, hogy a református nép­iskolai igazgató-tanítók jog- és hatáskörének meg­állapítása tárgyában szabályrendelet-tervezet ké­szítéséről gondoskodjék, és azt a jövő évi közgyű­lés elé terjessze be. Egyszersmind tudomásul veszi a közgyűlés, hogy a népiskolai tanügyi bizottság ezen tárgyban a sza­bályzat elkészítésével Végh Istvánt megbízta, kinek munkálata az egyházmegyékhez lesz megküldendő oly időben, hogy ott a közgyűléseken letárgyalható

Next

/
Thumbnails
Contents