Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1915

1915. október - Oldalszámok - m01_27

- 27 -­nehézségekkel való megküzdést. Az új étlap kipróbálása s annak alapján az élelmezési költségvetés összeállítása fo­lyamatban van s erről külön fogja jelentését megtenni a gazdasági tanács. Már 1913-ban elhatározta a kerületi közgyűlés, hogy a tanárok családi pótlékát és lakbérkülönbözetét folyóvá teszi s felhatalmazta az elnökséget az említett címeken fölmerülő összegnek kiutalására, ha az 1913. évi zárszámadás ered­ménye azt lehetővé teszi. Legnagyobb sajnálatára, a kerü­leti elnökség nem volt abban a szerencsés helyzetben, hogy a neki adott felhatalmazással élhetett volna, mert a zár­számadás eredménye erre nem adta meg a szükséges ala­pot. Az 1914. évi közgyűlés a költségvetésbe is fölvett ösz­szegeknek kifizethetését ismét a zárszámadás eredményétől tette függővé s mert a főiskolai közpénztári alapnak 1914. évi maradványa nem képez elég fedezetet a kérdéses cimen jelentkező szükséglet fedezésére, az ügy ma is függőben van. Kétségtelen azonban, Főt. Egyházkerületi Közgyűlés, hogy most, amikor az államkormány is minden lehető esz­közt felhasznál a hihetetlenül nagy drágaság miatt nehéz helyzetben levő hivatalnoki kar anyagi támogatására, ennek a kérdésnek megoldatlanul hagyását nem tartjuk a kerület és főiskola érdekében állónak. Utat és módot fogunk tehát keresni arra, hogy a tanár urak családi pótlékát és lakbór­különbözetét 1915. évi julius hó 1-től kezdődőleg kiutal­ványozhassuk. A püspöki hivatalhoz érkezett ügyek közül azokat, amelyek a főtiszt, egyházkerületi közgyűlés határoza­tát igénylik, a Tárgysorozat rendjén van szerencsém elő­terjeszteni. Azokat, amelyek kerületi határozat hozása nél­kül is elintézhetők voltak, főgondnok úr őnagyméltóságának legmélyebb hálára kötelező szives támogatásával és bölcs tanácsolása szerint intéztem el. Különös súlyt fektettem arra, hogy ezekben a történeti időkben szükségessé vált tá­jékoztatást a társadalomra váró feladatok betölthetése tár­VIII. Elnökileg elintézett ügyek.

Next

/
Thumbnails
Contents