Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1915
1915. október - Oldalszámok - m01_18
- 18 -hadvezetőség főiskolánkat a maga céljaira lefoglalta s berendezte. Akadémiánk ekkor egy véletlenül üresen álló magánházban nyert elhelyezést és ott folytatta munkáját a tanév végéig. Ez a ház mint lakóház a tantermek elhelyezése s a tanítás szempontjából nem nyújtja ugyan azt a kényelmet, mint a kizárólag iskolai célokra épült főiskolai épület, de az adott körülmények között meg lehetünk vele elégedve. Úgy az előadásokon, mint az első félévi párbeszédes vizsgákon — ez utóbbiakon Kis József esperes úrral — megjelentem s a tanulmányi eredményt kielégítőnek találtam. Nem hallottam súlyosabb beszámítás alá eső kihágásról sem. Sőt a párbeszédes vizsgák megállapított órájáról egyesek azért maradtak el s kértek más terminust — de a vizsgák tartama alatt —, mert a papnövendékek közül 24-en a katonai kórházi teendőkben segédkeztek, kik közül az Értesítő különösen kiemeli Földes Lajost, Vágó Edét, Berecz Józsefet és Neupor Bélát. A hazaszeretet által lelkesíttetve lemondottak törvénybiztosította jogukról s önként jelentkeztek katonai szolgálatra Fülöp László, Fél Kálmán, Hetessy Lajos, Járdánházy Béla, Balla Károly, akik közül Hetessy Lajos a kárpáti harcokban lelt hősi halált. Legyen megszentelt a föld nyugvó porai fölött. Bár tehát, miként jelezni volt szerencsém, érdemleges kifogás a múlthoz viszonyítottan nem emelhető theol. akadémiánk 1914—15. évi műkökése ellen, azért a mostani állapoton változtatást látok szükségesnek először tanulmányi szempontból. Theológiai akadémiánkban ugyanis, mint az egyetemmel egy színvonalon álló intézetben a szorgalmi idő Vö-e magyarázatra esik, Vs-e vizsgákra. Ahol a hallgatók saját jól felfogott érdekükben szaktanulmányaikba való elmélyedésre fordítják a tanórák hallgatásán kivüli időt, ott ez a rendszer kifogástalan, mert a könyvtárban felhalmozott gazdag irodalomban való búvárkodást, mint párhuzamos munkát a tanári magyarázat igen előnyösen mozdítja elő. Mi nálunk azonban, valljuk be egész őszintén, ez nem történik meg. Egy-két ifjú foglalkozik annyit-amennyit