Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1915

1915. október - Oldalszámok - m01_6

— 6 — f buzdításai olyan mély nyomokat hagytak intézeteink növendékeinek és tanári karainak lelkében s az egyházkerület minden figyelmes szemlélőjének szivében, hogy annál méltóbb jutalmat, méltóbb elismerést emberi munka alig nyerhet el emberek részéről. Nőnevelő-intézetünk növendékei, akik szerenesések voltak az ő kedves, figyelmes, szeretetben dús jellemét közelebbről megismerni, akik szinte bálványozó szeretettel vették őt körül, szivükben kitörölhetetlen emléket állítottak a- „kedves Czike bácsi"-nak. Ez az intézetünk kiilönöskópen érezhette az ő személyiségének áldásait. Ez az intézet olyan mély helyet foglalt el búcsúzó főiskolai gondnokunk szivében, hogy a tőle való megválás kibeszélhetetlen fájdalmakat idézhetett elő mélyen érző szivében. De máshol is, mindenütt, az ő személyének áldásait láthatjuk. Azok a díszes épületek, melyek az ő nagy szelleméről beszélnek, melyekben az Istennek, Hazának és Tudománynak nevelnek bajnokokat, leghűbb bizonyságai az ő becsületes, odaadó, érdemdús életének. Régóta aggódva hallgattuk már az ő szivünkbe markoló nyilatkozatait, melyekkel azt az óhaját fejezte ki, hogy mentse fel őt a kerület a főiskolai gondnoksággal járó terhes feladatok alól. Régóta igyekeztünk őt visszatartani e fájdalmas elhatározástól s mint a gyermekek búcsúzó édes apjukat, úgy öleltük őt magunkhoz, hogy ne menjen, ne hagyjon itt bennünket, ne hagyja el azokat az intézeteket, azt a családot, mely őt annyira szereti, mely ő reá tekint, mint védelmezőjére, gondos gyámolára. Nem tudtuk őt visszatartani. Tudjuk, hogy neki fáj a bucsu, fáj az elválás, de figyelembe kellett venni azokat az okokat, melyekkel lépését indokolta. Az ő élete drágább nekünk, hogysem pátriárka korában túlterheljük. Hiába akartunk könnyíteni terhén, hiába kértük őt, hogy kevesebbet dolgozzék, ő csak lelkiismeretére hallgatott és mindvégig úgy végezte a munkát, mintha ifjú, erős férfiú lett volna. Most, mikor bucsut veszünk a mi iskoláink immár tiszteletbeli gondnokától, ama szívből jövő óhajunknak adunk kifejezést, hogy a jóságom Isten tartsa meg őt még sok