Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1915
1915. október - Oldalszámok - 140
— 140 — f egyliázhoz való erős ragaszkodás nyilvánul a hivek részéről s ha a háborús viszonyok éreztettek is zavaró hatást pl. Daruvárott, Nagykanizsán, Tatabányán, egyéb helyeken, főleg Fiúméban, Kaposvárott, Esztergomban a hitélet fellendítésére hatottak azok. A fellendülés kiváltképen látható Brekinjskán, ahol a hajdan közönyös népesség úgy lelkiekben, mint anyagiakban szép példáját adja az egyházhoz való ragaszkodásnak; Fiúméban, ahol a hitélet erősödésének bizonyítéka, hogy a nagy mértékben megszaporodott lelkészi teendők elvégzésére meghozták a határozatot a II. rendes lelkészi állás rendszeresítésére, Terezovácon, ahol 20—25 km. távolságból gyűlnek össze, vizben-sárban, istenitiszteletekre a szétszórtan élő szegénysorsu hivek, végre Ruttkán, amelynek vallásos életénél, a jelentés szerint, jobbat már kívánni nem lehet. A vallásoktatás is rendes mederben folyt, ha pár hetyen hadba vonult is a tanító, s alkalmazott, vagy a különben is elfoglalt lelkész végezte munkáját a számban megnövekedett tanköteleseknél. Tagadhatatlan azonban, hogy ha kellő sikert akarunk a szórványokban is elérni, új erők beállítását kell eszközölnünk. Lelkészeink minden téren lelkiismeretesen munkálkodtak. Ha volt 15 kitérési eset, hozzánk áttért 18. Ha a 65 pár vegyes házas közül kárunkra kötött megegyezést 23 pár, javunkra 27 pár tette meg azt. Ha meggondoljuk eljárási módjukat a más hitfelekezetekhez tartozóknak, megelégedhetünk az 1914. év eredményével. II. Szervezet. Volt az egyházkerület missziói területén 15 szervezett anya-, 2 szervezett leány-, 9 szervezett fiókegyház és egy szórványközpont. Ezek közül a szervezeten változás 23 misszió-ponton nem történt. Uljanikon annyiban állott elő, hogy az egyház lelkészt nyert Prohaszka Ferenc személyében s amikor az anyakönyvvezetési jogot megnyeri a horvát kormánytól, missziói anyaegyházzá lesz, Érsek-