Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1914

1914. február - Oldalszámok - 6

— 6 — szentelte magát. Igyekezzünk méltók lenni ő hozzá! Üljük meg emlékezetét azzal, hogy egyházunk odaadó, buzgó szeretettől áthatott szolgálatában hivek maradjunk ő hozzá. Most pedig adjunk kifejezést részvétünknek, örökítsük meg emlékét jegyzőkönyvünkben és fejezzük ki részvétünket a gyászoló özvegy iránt is. Ezzel közgyűlésünket megnyitottnak nyilvánítom. A kerületi közgyűlés a nagy veszteségünket találó szavakban elpanaszló, magas szárnyalású szép beszédet egész terjedelmében jegyzőkönyvébe iktatja; jegyzőkönyvében ad kifejezést a kimondhatatlan súlyos veszteség feletti őszinte fájdalmának, melynek mélységével csak annak nagysága vetekedhetik s megörökíti emlékét annak a nyugvó poraiban is áldott nagy halottnak, ki, inig élt, egyforma szeretettel ölelt magához kicsinyt ós nagyot; a legmagasabb célok páratlan eredményű szolgálata mellett sohasem zárkózott el ridegen a jóindulatára hivatkozó kisemberek ügyes-bajos dolgai elől; lelke gazdag tárházának káprázatos kincseit készséggel rakta le az egyházi és iskolai élet oltárára; kinek jóságánál csak szerénysége volt nagyobb, ki a hitélet boldogító igazságait mélyen járó bölcseleti felfogással tette a gyakorlati életben gyümölcsözőkké ; aki bár okfejtésének tömörségével s a felvilágosító példák és analógiák lefegyverező csoportosításával a logikus gondolkodásmód bámulatba ejtő nagymestere volt: szellemi fölényének éreztetését, vagy kíméletlen kiaknázását soha magának meg nem engedte; másokkal szemben elnéző, gyengéd, magának szigorú önbirája; szemének haragos megvillanása mögött ott mosolyog a megbocsátásra mindenkor kész szeretet; amily igénytelen, ha saját személyéről van szó, époly fáradhatatlan a főiskola anyagi felvirágoztatásában és szellemi színvonalának emelésében. Áldásos