Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1914

1914. február - Oldalszámok - 12

Függelék. Közgyülést-megnyitó ima. — Mondotta Czike Lajos esperes, h. egyházi elnök. — Felséges Isten, Mennyei jó Atyánk ! Még nem száradtak fel egészen könnyeink, még nem enyhült szivünk nagy fájdalma, melyeket szeretett főpásztorunk, lelki vezérünk gyászos elhunyta szemeink és szivünkben támasztott; sőt fokozott mérvben ujulnak fel azok most, midőn egyházi törvényünk rendelkezése folytán avégett gyültünk össze e helyen, hogy Főpásztorunk üresen maradt helye betöltése felől hivatalosan intézkedjünk. Mélyen érezzük, jó Atyánk, Istenünk, hogy ezen munkánkban méltán erednek meg ismét könnyeink s újul meg szivünk nagy fájdalma ! Hiszen miként a derült égből váratlanul lesújtó villám szétrombolja az útjába eső tárgyakat, úgy dúlta fel s rombolja széjjel Főpásztorunk váratlan és korai halála, benne, mint reformált egyházunk egyik erős oszlopába, egyházkerületünk egyik böles és tudós kormányzójába helyezett minden reményünket, bizodalinunkat, erős támaszunkat. Mélyen érezzük, mert tapasztaljuk, hogy út nélküli tévelygőkké tett minket mintegy pásztor nélkül való nyájat — azon nagy és dicső férfiúnak sirbaszállása, aki közhasznú ós fáradhatlan működésével a magyar református egyháznak ós egyházkerületünknek oly sok és nagy dicsőséget szerzett. Oh! bizonyára méltó a könny, indokolt a nagy fájdalom és méltán kiálthatunk fel a szent iróval: „Megszűnt a mi szivünk öröme, siralomra