Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1913
1913. április - Oldalszámok - 95
- 95 első felére vannak nyomva a kérdések, üresen hagyott másik felére bejegyzendők a presbiteri gyűlésben megállapított feleletek — fogadott el s annak kötelező használatát elrendelte. Tudomásul szolgál, egyúttal letétetik az egyházmegyékhez jelentésük az őszi rendes gyűlésre beváratván. 111. Ugyanazon egyházmegye, ugyanazon gyűlési jkönyve 20. pontja alatt Kiss Tamás somogyviszlói lelkész mellett, orvosi bizonyitványnyal igazolt súlyos betegsége és munkaképtelensége alapján, felgyógyulása idejéig, — Begedy Istyán istvándi lelkésznek aggkorával együtt járó gyengesége miatt, miután a szolgálatban 50 éves lelkészi pályája alatt — melyből 36-ot különféle egyházmegyei tisztségek terhét is emelve töltött el — elfáradott, egész élete idejére állandóan alkalmazandó segédlelkész szükségességét ugyanazon jkönyv 21. pontja alatt kimondotta és megállapította. A pápai egyházmegye esperese pedig tekintettel arra, hogy Nagy Árpád nagyacsádi lelkészt február havában súlyos szélhűdés érte, minek következtében semmi néven nevezendő szellemi munkát s igy lelkészi funkcziót nem végezhet, melléje felgyógyulása idejéig állandóan alkalmazandó segédlelkészt volt kénytelen rendelni. Az egyházmegyei határozatok, illetve esperesi jelentés alapján, az egyházkerületi közgyűlés Kiss Tamás somogyviszlói lelkész mellett felgyógyulása idejéig, Begedy István istvándi agg lelkész mellett egész életidejére, Nagy Árpád nagyacsádi lelkész mellett felgyógyulása idejéig állandóan alkalmazandó segédlelkész szükségességét kimondja és megállapítja s felkéri püspök urat, hogy részükre a káplántartási kongruát kiutaltatni szíveskedjék. 112. A gigei egyház presbitériuma folyó évi január 18-án, közgyűlése pedig január 26-án 1500 K kölcsön felvételét elhatározta, melyhez elsöfokon a belsösomogyi egyházmegye folyó évi rendkívüli közgyűlési jkönyve 14. pontja alatt hozzájárult. Az egyházkerületi közgyűlés engedélyt ad a gigei egyháznak arra, hogy meglevő 1500 K adóssága kifizetésére szabályszerű kölcsönt vehessen fel. 113. A csökölyi egyház 1912. évi szept. 8-án tartott közgyűlésében azon határozatot hozta, hogy korcsmaépületét bádoggal fedeti be s mivel erre elegendő készpénze nincs, annak fedezésére