Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1913
1913. október - Oldalszámok - 257
A tárgyalást Antal Gábor püspök, hivatalára idősebb elnök vezeti, aki Antal Lajos birót bizza meg az ügy előadásával. Miután megállapittatott, hogy birák között érdekeltségi eset nem forog fenn, köztük senki az L fokú elintézésben részt nem vett, továbbá az, hogy a fellebbezés törvényes időben adatott be, a tárgyalás ideje tudomásul adva lett, előadónak részletes ismertetése után, beható tárgyalás után biróság zárt ülésben meghozta és nyilt ülésben kihirdette a következő Ítéletet: ítélet: A dunántuli ref. egyházkerület közigazgatási bírósága, mint fellebbezési biróság, a belsősomogyi egyházmegye közigazgatási bíróságának fent hivatkozott számú ítéletét indokainál fogva, és még azért is helybenhagyja, mert az 1874. évben létesített egyességi megállapodás nyomán a lelkészlak építése kérdésében a társegyházközségek megegyezni nem tudtak, ilyen esetekben pedig az E. T. I. ez. 12. f) értelmében a társegyházközségek egymás közötti jogviszonyait, és az ezekből származó jogokat és kötelességeket bármelyik fél előterjesztésére az illetékes közigazgatási biróság jogosult megállapítani. Az elsőfokú biróság tehát helyesen járt el, mikor a változott viszonyokhoz képest az 1874. évi egyesség 4. pontját, a 6. pont rendelkezésére figyelemmel akként módosította, hogy a kistamási társegyházközséget az Ítélet rendelkező részében körülirt módon ós mérvben az épitkezési költségekhez való hozzájárulásra kötelezte. Hitelesítjük: Jegyzette Antal Gábor Fülöp József ref. püspök. jegyzőkönyvvezető biró. Szily János helyettes világi elnök. 17