Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1913

1913. október - Oldalszámok - 256

— 256 ­Az uj dijlevél 1900 január 12. napján állapíttatott meg, — ennek első pontja már magában foglalja a „kapálás kivételével" meghatározását a következőkép: „hat liold föld haszonélvezete, ennek a gyülekezet által telj esitett összes munkálása, a kapálás kivételével". Ezen dijlevelek egybevetéséből világosan megállapítható ugy a presbiteri jegyzőkönyvekből, hogy a gyülekezet tagjai a dijlevelet tágítani igyekeztek a maguk előnyére, mert az összes munka fogalma alatt a hat hold föld min­den munkája értetett, amint ezen körülményt az 1908. évi május 31-én kelt presbiteri gyűlési jegyzőkönyv is igazolja; de mert a mostani tanitó az ujabbi dijlevél alapján vá­lasztatott meg — ennek részére a kapálást már nem tartoz­tak teljesíteni a gyülekezet tagjai, —- de a többi összes munkálás végzése a hivek kötelessége. Mindezek alapján Tegzes S. Zsigmond fellebbezésének helyt kellett adni s az 1. fokú Ítélet részbeni megváltozta­tásával a dijlevél 1. a) pontját a fentiek szerint megállapitani. Felhivatik a vérteskethelyi egyház elöljárósága, hogy a közmunka megváltása tárgyában tegyen intézkedést a saját hatáskörében s irányelvül fogadja el a politikai ható­ság által 1911. évi oktober 10. napján ajánlott s az iskola­szék által nem ellenzett, sőt elvileg elfogadott váltságösszeget. Hitelesitj ük: J egyzette Antal Gábor I^eti Lórincz ref. püspök. jegyzőkönyvvezető biró. Szily János helyettes világi elnök. 7. A biróság alakul, mint II. fokú közigazgatási biróság Antal Gábor püspök és Szily János egyházkerületi világi tanácsbiró elnöklete alatt: Németh István, Kis József, Va­rannay Lajos, Szűcs László, Dózsa József, Segesdy Miklós, Antal Lajos és Fülöp József tagokból, utóbbi a jegyző­könyvet is vezeti. Tárgyalás alá került a nemeske-kistamási társegyhá­zak ügye.

Next

/
Thumbnails
Contents