Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1913
1913. október - Oldalszámok - 215
— 215 zása. Még sötétebbé teszi ez oldalt annak tudata, hogy alig tudunk rajta segiteni. Kivált az utóbb emiitetten. Az egyházak adósságai ugyanis építkezésből származtak a legnagyobb részben, s segélyeikkel tö éleszthetők lesznek évtizedeken át, de bénitólag hatnak a fejlődésre. De miből emeljük lelkészeink javadalmazását azoknál, akiktől nagy körzeteikben sok utazást kívánunk és például a legalacsonyabb javadalmazásu lelkészeink közül a terezováczi és ruttkai lelkészeknek egy fillér utiátalányuk sincs, a zólyomi lelkésznek pedig csak 84 korona? Ezek vagy kénytelenek, míg máshova nem mehetnek, a családalapítástól tartózkodni, vagy családjoktól vonni el útiköltségre a kenyeret. Aggasztóvá teszi ezekre nézve a helyzetet a természet törvényének az ismerete, mely szerint a kellő táplálék hiányában a magát túlerőltető szervezet kimerül, s a misszió-ügynek is nagy kárára akkor törik le, amikor a fejlődés kivánalma szerint nagyobb erő kifejtésére volna szükség, s a visszaesés veszedelmet idéz elő. Egyházkerületünk az 1912. év folyamán a nehezen és nem egy helyen talán csak részben beszerezhetett 1910. évi népszámlálás adatai szerint 7 egyházmegye területén 24 ponton részesitett missziói gondozásban 15 helyben, illetőleg központon lakó rendes és egy segéd, továbbá 9 beszolgáló, együtt 25 lelkész által, a kimutatások alapján 1,810.039 nemzetiségek között élő 371.306 magyar és 1,827.263 idegen felekezetűek között lakó 16.308 relormátus lelket. Lelkészek kereszteltek 459 kisdedet, temettek 291 halottat, eskettek 123 párt, urvacsorát osztottak 215 esetben. Közülök 19 tanitott különböző fokozatú és jellegii iskolákban csak vallást 1712 tankötelesnek, heti 170 órán. Mig 150 tankötelest a Rendtartás által előirt óraszámok alatt 5 helyen az 5 hitfelekezeti tanitó oktatott minden tárgyban. Anyagi helyzet: 111.387 korona, alapok részére lekötött tőke, továbbá 12 templom, 3 imaház, 11 lelkészlak, 5 tanitólakkal összekötött és 50 kat. hold föld ingatlan vagyon ellenében van a missziói egyházaknak 738.660 korona adósságuk. Kivetett egyházi évi adó 33.453 korona.