Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1913
1913. október - Oldalszámok - 141
— 141 ségesnek mutatkozott pótlási munkák költségeinek fedezésére 2242 korona 44 fillért vesz fel saját alapjaiból, s annak törlesztésére a már építkezési teher fedezetre kivetett 13°/o-os rendkívüli adóját, a szükség szerint 1 2%-al emeli. Az egyházkerületi közgyűlés a csajági egyháznak pótépitkezési költségeire tőkealapjaiból 2242 K 44 f összegnek kölcsön felvétele tárgyában hozott határozatát véglegesen jóváhagyja és megerősíti. 204. A mezőföldi egyházmegye 1913. évi közgyűlésének jkönyve 71. p. a. vallássérelmi esetül jelenti be, hogy a területén fekvő kisJángi állami iskolában feszület van elhelyezve, a gyermekek keresztet vetnek és „Dicsértessék a Jézus Krisztus" köszöntést használnak. S mert az állami iskolában nem látja helyét annak, hogy ott a nem hittani oktatás ideje alatt bármely vallásfelekezet vallásos jelvényei kitétessenek és szertartásos szokásai, köszöntésmódja gyakoroltassanak, s esetleg felébresszék és neveljék az egy és ugyanaz iskola növendékei között a felekezeti egyenetlenséget és mert az ily egyenetlenségek ugy tűnnek fel előtte, mintha a többi felekezetek rovására és lekicsinylésére szolgálnának, — végre mivel a köztapasztalás szerint a székesfehérvári kir. tanfelügyelő az állami iskolákat teljesen róm. kath. szellemben kezeli, - s miután lelkész panasza a kir. tanfelügyelőnél sikertelen maradt, az egyházkerületet kéri, hogy a sérelmek orvoslására tegyen megfelelő lépéseket. Az egyházkerületi közgyűlés a maga részéről is vallásunk ellen való sérelemnek tekinti a kislángi állami iskolában levő állapotot, azért a mezőföldi egyházmegye felterjesztését, egyházmegye inditó okainak elfogadásával, az orvoslás iránt való további intézkedés végett egyetemes konventre felterjeszti. 205. A mezőföldi egyházmegye 91/1913. sz. határozatával megadja az engedélyt a székesfehérvári egyháznak arra, hogy két házába a vízvezetéki és szennyvíz csatornákat 2653'57 K költséggel bevezettethesse, s e költségeire 10 év alatt visszatérítendő, 5%-al kamatozó 1500 K-t saját