Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1912

1912. május - Oldalszámok - 5

dőkben ez a körülmény minden más foglalkozási ág illetményénél annyira tekintetbe is vétetett, hogy itt valóban nagy igazságtalanság történik a lelkészi karral, ha ez a kérdés továbbra is halogattatnék. Az utolsó konvent utolsó napján ez a kérdés napirendre került. Sajnálatomra, azon a napon, amikor egyéb halaszthatatlan teendők miatt nem vehettem részt a konvent ülésén és ott az elégedetlenségnek bizonyos olyan kifejezéseivel találtuk magunkat szemben, amelyeket hála Istennek, ma már indokoltnak nem tartok, azok az urak, akik a konventen sürgették ennek a kérdésnek megoldását, nyilt ajtókat törtek be, mert bár az utolsó hónap sajnálatos politikai válságai megakadályozták a kormányt az erre vonatkozó törvényjavaslat benyújtásában, de azt hiszem, nyilt titkot árulok el, ha azt mondom, hogy ez a kérdés ma már a rendezett kérdések közé vehető. Most már a legrövidebb idő kérdése ennek a törvényjavaslatnak a benyújtása, amely a lelkészi korpótlék kérdését a folyó év január elsejére visszaható erővel fogja rendezni. Hogy pedig ez a javaslat csak a korpótlékok kérdését oldja meg és a lelkészi fizetések minimumával nem foglalkozik, — méltóztassanak megengedni, én abban a hitben vagyok, hogy ez nagyon helyes a lelkészi kar jól felfogott érdekében is. Talán felesleges erről sokat beszélni, de kétségtelen, hogy a kongrua-megállapitás a legolcsóbb terményárak mellett történt, igen messzemenő jóakarattal. Ennélfogva az akkori kongrua-megállapitásban az akkori olcsó terményárak a lelkészi kar javára a legmesszebbmenőleg érvényesültek. Miután a kormány már az előző kormány idejében kifejezte azt az óhajtását, hogy ezt a kérdést a mai magasabb terményárak mellett nem szeretné bolygatni, fogadjuk, nyugtázzuk ezt köszönettel és koncentráljuk törekvésünket arra, hogy a korpótlék kérdése oldassék meg teljes kielégítően, amire nézve ismétlem azt a reményemet, hogy befejezett ügygyei állunk szemben. Ezek után annak a reményemnek adok kifejezést, hogy a lelkészi kar felszabadulva, legalább részben, a nyomasztó anyagi gondoktól, egész erejét magasztos hivatásának betöltésére fogja fordítani. A magyar protestáns népben az igazi vallásosság iránti ragaszkodás él és érzi, hogy szüksége van lelki táplálékra. A lelkészi karra vár az a magasztos hivatás, hogy ezt a lelki szükségletet kielégítse. De nem a felekezeti elfogultság terjesztésével. Ne-