Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1912
1912. szeptember - Oldalszámok - m02_13
- 13 — mi reánk nézve is, hogy a mi államkormányunk, amely e tekintetben mégis a kath. egyház elvei szerint rendezi be intézményeit, a mi nagy ünnepeink második napját közönséges munka-napnak fogja tekinteni, amikor nemcsak a gazdasági- és üzleti munka fog nagy általánosságban folytattatni, hanem a mi egyházunk hivei hatóságokhoz, bíróságokhoz stb. idéztetni fognak, vagyis az a viszás helyzet, amelybe mi protestánsok a nagypéntek miatt az állami hatóságokkal szemben jutottunk és amelynél oda törekedtünk, hogy ez róm. kath. testvéreinkre nézve is ünnepnappá tétessék, most már négy napra fog kiterjedni az esztendőben és fogja zavarni mind a mi egyházi életünket, istenitiszteleteinket és hiveinknek lelkiismeretét, ezzel együtt természetesen a felekezeti békét és összhangot is. Ezért, bár a pápa intézkedéséhez hozzászólnunk, vagy azt bírálnunk nem lehet, mégis annyit kimondhatunk, hogy azt tartottuk volna üdvösnek, hogy ez a három nagy ünnep maradjon meg az egész Magyarországon az összes keresztyén felekezetekre nézve régi alakjában, mert az nem is remélhető, egyházi életünk berendezése mellett nem is volna megfelelő, hogy mi protestánsok ezen három nagy ünnepünk megtartásában a régi gyakorlatot elhagyva, a pápa intézkedéséhez alkalmazkodjunk. Ez a kérdés különben a zsinati tárgyak közé volna sorozandó és mire a zsinat ideje elkövetkezik, akkorra látni fogjuk, hogy a pápa intézkedésének mi eredménye lesz a gyakorlati életben s a különböző felekezeteknél. V. A mult évben egyházunk javára adott önkén- Adakozások, tes adományok és hagyományok összege 172.688 K 59 f-t tesz ki, ezenkívül a mult évben egyházi czélokra tett adományok összege 30.693 K 71 f-t képvisel. Jelentésem második felében az összes adományok és hagyományok összeg és név szerint fel vannak sorolva, itt csak a jelentékenyebbekről kívánok külön is megemlékezni, ugy amint azokról az esperesi jelentésekből és az egyházmegyei jegyzőkönyvekből tudomást szereztem. Nagyobb mérvű adakozások, adományok történtek egyesek, vagy testületek részéről: Kisóváron néhai Maczák István végrendeletileg 200 K-t, felesége Bartal Juliánná ugyancsak 200 K-t. — Vámosladányban a gyülekezet tagjai önkéntes adakozással 1000 K-t meghaladó összeget gyűjtöttek össze toronyórára és 300 K-t orgonára. —